Zöldség-Gyümölcs

Van elég primőr zöldség

infostart.hu

Bőségesen van korai termésű, hazai primőr zöldség itthon a boltokban, az aszály ugyanis nem befolyásolja ezeknek a zöldségeknek a termelését - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti osztályának elnöke.

Az aszály a primőr zöldségekre szerencsére nincs olyan hatással, mint a szabadföldön termelt gabonafélékre, vagy például a borsóra – mondta az InfoRádió kérdésére Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti osztályának vezetője. Hozzátette, a paprikát, paradicsomot, retket a húsvét előtti időszakban fedett helyen termesztik, ahol a vízellátás is megoldott.

Mint mondta, mivel idén kicsit korábban kezdődött a szezon, és mivel az előző évhez képest most több a fény, ezért bőséges a kínálat primőr zöldségekből. Arra a felvetésre, hogy az erős kínálat lejjebb viheti-e az árakat, az osztályvezető ezt válaszolta: a paprikát stabil áron kínálják a piacon, míg a magyar fóliasátrak alól kikerülő retek, saláta és hagyma esetében az látszik, hogy olyan áremelkedés, mint a tavalyi, idén nem tapasztalható. A paradicsomoknál sem nőtt kiugróan az ár, és a szakember reményei szerint a későbbiekben még csökkenhet is.

– Az elmúlt hét hónapban nem esett jelentős mennyiségű csapadék; ez látszik is a földeken, nagyon ki vannak száradva, a vízhiány, ami kialakult a talaj felső 50 centiméteres rétegében, az már felér kéthavi csapadék mennyiségének hiányával – közölte az InfoRádióban Török László meteorológus. Mint monda a Dunántúl nyugati része, vagyis az Alpokalja kivételével mindenütt nagy a csapadékhiány. Érkeznek ugyan frontok a héten, de komolyabb, nagyobb mennyiségű csapadékot ezek nem hoznak. Legkorábban a hét végén várható számottevő eső. A most látszó adatok szerint a kiesett csapadékmennyiség felét pótolhatja a lehulló csapadék.

– Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Petőházi Tamás szerint a probléma azzal kezdődött, hogy a gazdák ősszel csak porba tudták elültetni a búzát és a repcét. Ezután a téli időjárás sem hozta meg a várt csapadékmennyiséget. Emiatt millió tonnás kiesésre lehet számítani. Mivel országos átlagban 100 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, ezért egyhetes áztató esőre lenne szükség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Július végi zöldségpiaci helyzetkép a FruitVeB-től

2018. augusztus 4. 10:40

A FruitVeb szerint az időjárás az elmúlt évekhez viszonyítva átlagosnak mondható; a hőmérséklet nem volt szélsőséges, szerencsére kevés volt a hőségnap, ami pozitívan hatott a növények fejlődésére.

Ökológiai gazdálkodásban felhasználható egyszerű anyagok II. rész

2020. április 4. 05:36

Az egyszerű anyagok nem minősülnek növényvédő szernek, de ha van, be kell tartani az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, ügyelni kell a dózisra és a kezelés idejére.

GLOBUS: A nagyjából jó nem elég, csak a százszázalékos…

2019. november 11. 11:06

Elsősorban borsó, kukorica és zöldbab, illetve szárazáru feldolgozása történik a GLOBUS-nál. A borsó, a kukorica és a zöldbab egyaránt hazai termelőktől érkezik a gyárba.

Kétszeresére nőtt a vöröshagyma ára, 3450 forint egy kilogramm dióbél - Zöldségpiaci jelentés

2018. november 16. 11:25

A hazai termesztésű kanadai/orange típusú sütőtök mellett a 45. héten a nagydobosi sütőtök is bekerült a felhozatalba 155 forint/kilogramm áron.