Agrárközélet

Új neve van az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének

MTI

Nevet váltott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ezentúl Felelős Élelmiszergyártók Szövetségeként (FÉSZ) működik tovább - közölte a mintegy 500 hazai élelmiszeripari céget tömörítő szakmai szervezet szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a névváltást az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége szerdai közgyűlése megszavazta.

Éder Tamás, a FÉSZ elnöke a közleményben hangsúlyozta, az új névvel a modern élelmiszeripar hitvallást, a fogyasztói érdekek szem előtt tartását szeretnék közvetíteni.

A FÉSZ tagjai évi 1800 milliárd forint bruttó termelési értéket állítanak elő, a hazai mezőgazdasági árutermelés 50-55 százalékát vásárolják fel, az iparágban alkalmazott hazai munkaerő 75 százalékát foglalkoztatják.

A közlemény idézi Szöllősi Rékát, a FÉSZ ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy elindították a Hello Food programot, hogy segítsék a fogyasztókat eligazodni az élelmiszerekkel kapcsolatosan. A program első lépéseként reprezentatív kutatást indítanak, továbbá az ügyvezető igazgató heti blogban osztja meg gondolatait az élelmiszerekről, a fogyasztók pedig a program Facebook és Instagram oldalán írhatnak véleményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Újranyílnak az élelmiszeripari és kertészeti átmeneti támogatási programok

2020. augusztus 26. 09:17

A jelentősebb érdeklődés miatt úgy döntött az Agrárminisztérium, hogy az élelmiszer-feldolgozói és a dísznövény ágazat részére kidolgozott átmeneti támogatási programokat 2020. augusztus 31-én ismételten megnyitja.

A magyar ásványvíz „királyhoz” került a Pepsi

2018. január 23. 11:52

A csehországi Karlovarské Minerální Vody és Balogh Levente üzletember közösen szerzik meg az amerikai PepsiCo magyarországi érdekeltségeit, míg a cseh és szlovák PepsiCo cégeket a KMW egyedül vásárolja meg.

Együttműködésbe kezd a Bonafarm és a PTE az élelmiszeripar területén

2019. július 5. 08:34

Az egyik legfontosabb kérdés, sikerül-e a lakosságot az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb táplálkozás irányába terelni, arra ösztönözni.

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

2020. június 23. 12:49

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén.