Agrárközélet

A GMO-mentesség hozzájárul a versenyképességhez

MTI

A magyar mezőgazdaság versenyképességének fokozása érdekében a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentesség óriási lehetőséget jelent - mondta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztériumban (AM) tartott GMO-tematikus napon.

A minisztérium által az MTI-nek hétfőn eljuttatott közlemény szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország kiváló ökológiai adottságokkal rendelkezik a korszerű mezőgazdasági termelés kialakításához, a megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer előállításához.

Hozzátette, a magyar kormány által képviselt GMO-mentes politika eredményeként soha, egyetlen génmódosított növény sem került köztermesztésbe az országban, az jelenleg is teljeskörűen tiltott.

Nagy István kiemelte, a magyar GMO-mentes stratégia nem változik, Magyarország továbbra is kiáll az Alaptörvényben meghatározott célért, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért.

A tematikus napon több mint 50 szakértő képviselte a magyar, géntechnológiai tevékenységeket végző kutatóintézeteket, vállalkozásokat, egyetemeket, növénynemesítőket, valamint az engedélyező és ellenőrző hatóságokat. A vitában részt vettek többek között környezet- és természetvédő civil szervezetek, méhészeti szakemberek, valamint az élelmiszer-és takarmányiparban dolgozó szakértők is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.

Ne pazaroljuk feleslegesen az élelmiszert!

2019. október 15. 08:08

Az éhezők számának csökkentéséhez először az élelmiszer-veszteséget és pazarlást kell mérsékelni, amellyel ráadásul a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodáshoz, valamint a környezeti fenntarthatósághoz is hozzájárulunk.

Sütőiparban a németek állnak az élen

2020. február 10. 10:58

A kiskereskedelmi forgalomban értékesített sütőipari termékek mennyisége Németországban tavaly 6,11 millió tonnára emelkedhetett.

Pörög a félkész ételek piaca

2020. április 8. 08:17

A Kraft Heinz megnövelte a félkész ételeket előállító alkalmazottainak számát, miután hatalmasat ugrott a kereslet az otthonukban maradni kényszerülő lakosság részéről.