Agrárközélet

Az agrárium területén is helybe viszik a segítséget

MTI

Magyarország az agrárium területén is helybe viszi a segítséget a fejlődő országokban - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Nagy István agrárminiszter az Afrikai Diplomata Napok keretében Magyarországon tartózkodó szubszaharai afrikai országok diplomatáival folytatott budapesti egyeztetésén kijelentette, Magyarország migrációs politikájának alappillére a kiváltó okok kezelése, a „helybe visszük a segítséget” elv érvényesítése.

A miniszter a találkozón hangsúlyozta, a fejlődő országok számára az egyik leghatékonyabb támogatás a mezőgazdaság helyi fejlesztése. Az agrártárca ennek megfelelően egy afrikai mintafarm-hálózatot dolgoz ki, illetve Ugandában egy agrárképzési projektet indított – tette hozzá.

Az Agrárminisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kidolgozott mintafarm-hálózat segítségével a magyar technológiák, mezőgazdasági és környezetügyi fejlesztések helyben, az egyes afrikai országokban lesznek elérhetőek és bemutathatóak, támogatva ezzel a magyar vállalkozások exporttörekvéseit is – írják a közleményben.

A sikerrel futó ugandai projekthez a helyi, kampalai agráregyetem is csatlakozott. A projekt május 7-én indult második, kiterjesztett fázisában diákokat és helyi oktatókat is továbbképeznek.

A miniszter kiemelte, a nehéz helyzetben lévő országokat az Agrárminisztérium szakmai tudásátadáson keresztül tudja a leginkább támogatni. Így elősegíti az adott ország mezőgazdasági termelésének hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint a népesség helyben tartását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Mezőgazdaság 4.0 - a jelen

2020. június 11. 04:36

Egy globális válság – háború, járvány vagy klímakatasztrófa – hoz hideget, meleget. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy-egy válság katalizátorként robbantott be küszöbönálló vagy épphogy elindult változásokat.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. augusztus 25. 12:48

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

A mezőgazdaság jövője is az európai parlamenti választások tétje

2019. május 4. 06:48

Az európai parlamenti választás óriási tétje, hogy olyan képviselőket választanak-e, akik a magyar gazdák érdekeit képviselik Brüsszelben vagy olyanokat, akik Brüsszel érdekeit akarják megvalósítani Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter.

25 milliárd forinttal segítik az agrár- és élelmiszeripari vállalkozásokat

2020. május 22. 08:47

A támogatási programok célja Magyarország élelmiszerellátási biztonságának fenntartása és termelési kapacitásainak megerősítése, ezzel pedig a munkahelyek védelme.