A sóskaborbolyára – amely Ázsiából került Európába a középkorban – Nyugat-Európában, a 17. században mint fontos C-vitamin-forrásra tekintettek. Másik fontos szerepe a mezőgazdasági területeken a vadkár megelőzésében volt, hiszen a sűrű bokraival szegélyezett táblákra nem jutottak be az állatok.
Hasznossága abban is megmutatkozott, hogy kiváló élőhelyet biztosított a vadvilág számára, sok hasznos állat búvóhelye és táplálékforrása volt – olvasható a natureresearch portálon. De vajon mi vezetett e növényfaj európai irtásához, majd ismételt terjedéséhez?
Az őszi búza fekete (vagy szár-) rozsda kórokozójának ivartalan uredospórái minden évben a szél útján a déli, melegebb éghajlatú vidékekről, több száz kilométert megtéve érkeznek a mérsékelt övi európai területekre (pl. Nyugat-Európába), és indítják a fertőzést. Ettől függetlenül a gomba képes e hűvösebb klímájú vidékeken is az áttelelésre a hidegnek ellenálló, a növényi maradványokon képződő teliospóráival. Ebben az esetben gazdanövényváltással fejlődik a gomba. Tavasszal a csírázó teliospórán bazidiospórák jönnek létre, amelyek a sóskabarbolyát (és más Berberis fajokat), mahóniát fertőzik meg. A köztesgazdán befejeződik a kórokozó ivaros szaporodási ciklusa, ami pedig új patotípusok kialakulásához vezethet.
A Berberis fajokat – főként a szárrozsdára igen fogékony sóskaborbolyát – ezért számos európai országban és Észak-Amerikában kipusztították a múlt század folyamán. A köztesgazda kiirtásától azt remélték, hogy a rezisztens búzafajták így hosszabb ideig maradhatnak a termesztésben. Angliában és a skandináv területeken már jóval korábban, a 18. században elkezdték a sóskaborbolyák kivágását, akkor, amikor az angol gazdák megfigyelték, hogy e bokrok mellett elterülő búzaföldek termését gyakran a feketerozsda pusztította el. A módszer nagy sikerre vezetett, megtört a kórokozó életciklusa, ami egészen oda vezetett, hogy szinte kihalt Nyugat-Európában a gomba.
Mivel az évtizedek folyamán lassan halványulni kezdett a feketerozsda emléke, újra, egyre többen kezdek a sóskaborbolya telepítésébe, az élősövényként igen népszerű növényfaj ismét terjedt Európában. Távol innen, Kínában is a figyelem középpontjába került a borbolya, ahol viszont sárgarozsdával fertőződik meg egyre gyakrabban, amely szintén kalászosok, köztük a búza megbetegedését okozza minden évben Európa-szerte is. Az elmúlt évtizedben új típusú sárgarozsda változatok európai megjelenését bizonyították több alkalommal. A sárgarozsda ivaros szaporodási ciklusa Európában eddig ismeretlen volt, az új körülmények – az új biotípus által termelt teliospóra kimagaslóan nagy tömege és a sóskaborbolya elterjedésének fokozódása – hatására azonban ez bekövetkezhet. A helyzetet tovább rontja egy új megfigyelés is. Az Egyesült Királyságban és Skandináviában azokról a sóskaborbolya sövényekről, amelyek közvetlenül a kalászos táblák mellett helyezkedtek el, olyan szárrozsda változatokat izoláltak, amelyekkel laboratóriumi körülmények között árpa és zab fajták fertőződését tudták kiváltani. A sóskaborbolya jelentette veszélyt az is világosan jelzi, hogy a 2017-es svédországi szárrozsda-járvány olyan területen tört ki, ahova ezt a növényt visszatelepítették. Valószínűleg ezekről a bokrokról származó, nagy genetikai sokféleséggel jellemezhető ivaros szárrozsda populációt azonosítottak a közelmúltban ezeken a területeken a svéd szakemberek.
Az Európai országok által létrehozott RustWatch – rozsdagomba-figyelő hálózat – monitorozza a rozsdagombák előfordulását, tanulmányozza az életciklusukat és térképezi fel a sóskaborbolya elterjedési területét.
Összeállította és fordította: Polgárné Balogh Eszter