Agrárközélet

Kiemelt szerep jut az öntözésfejlesztés ösztönzésére

AM Sajtóiroda

A Vidékfejlesztési Program kiemelt szerepet szán az öntözésfejlesztés ösztönzésére. Az 50 milliárd forint keretösszegű pályázati forrásból megvalósuló beruházások termelékenyebb gazdálkodást, jobb jövedelmezőséget, biztosabb jövőt ígérnek a gazdálkodóknak – fogalmazott Feldman Zsolt, a somodori Gabriella-major öntözőrendszerének ünnepélyes átadásán.

Az Agrárminisztérium államtitkára a „Megújuló vízgazdálkodás, megújuló mezőgazdaság” címmel tartott előadásában hangsúlyozta: a klímaváltozás kihívására adandó válaszok új mezőgazdasági technológiák alkalmazását igényli, ilyen például az öntözés is. A kormány ezt felismerve támogatja az öntözőrendszerek telepítését és az ehhez kapcsolódó víznyerőhelyek kiépítését.

Emellett a megváltozott klimatikus viszonyok között szükség van arra, hogy a magyar vízgazdálkodás gondolkodásmódja megváltozzon – mondta. Ma a vízelvezetés helyett a víz megtartására kell törekedni, a víz a mezőgazdasági öntözés célját kell szolgálja. Feldman Zsolt kiemelte: a következő tíz évben összesen 170 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a kormány az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére és 35 milliárd forintot az öntözéssel kapcsolatos infrastruktúra finanszírozására. Továbbá intenzív kormányzati munka zajlik a vízjogi engedélyezés jelentős egyszerűsítése érdekében.

Az aszályhelyzet enyhítésére a kormányzat az idei évtől meghosszabbítja a mezőgazdasági vízhasznosítási idényt, amelyben a gazdák kedvezményesen juthatnak öntözővízhez. Mostantól március 1-jétől október 31-ig tart az öntözési idény, igazodva a klímaváltozáshoz és a gazdálkodók igényeihez.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság szereplői jelentős lépéseket tettek azért, hogy az unióban megőrizzék versenyképességüket. Míg 2010–ben az Európai Unió régi tagállamaihoz képest a hazai mezőgazdaság termelékenysége 36 százalék volt, addig ez a szám 2018–ra 49 százalékra emelkedett.

Az államtitkár kitért arra is, hogy tavaly 350 milliárdnyi mezőgazdasági beruházás valósult meg hazánkban, ez dinamikus fejlődést jelent. Mint fogalmazott, a munkaerőhiány okozta kihívásokra jó válasz a növekvő termelékenységet biztosító technológiai fejlesztések. Minél jövedelmezőbb a gazdálkodás, annál versenyképesebb fizetés biztosítható a munkavállalóknak – tette hozzá az államtitkár. Kiemelte, hogy a Somogy megyei beruházás több szempontból is példaértékű, hiszen egy olyan családi gazdaságban valósult meg, ahol a tulajdonos fia fiatal gazdaként vesz részt a munkában, így itt a generációváltás is biztosított.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Mikor tehetjük ki a leandereket tavasszal a kertbe?

2020. március 12. 04:36

Sz. Balázsné kérdése: Lassan itt a jó idő, mikor tegyem ki leandereimet a kertbe? Hogyan ápoljam?

Az ipari paradicsomtermesztés hazai és nemzetközi helyzete

2018. november 24. 12:36

Az írás az ipari paradicsom termesztésének globális helyzetével és a fontosabb termesztéstechnológiai elemek ismertetésével foglalkozik.

Van amit már vethet, de lehet palántázni is

2019. február 26. 04:36

Néhány napos télies lehűlés után ismét tavasziasabb arcát mutatja az időjárás. A február az átlagosnál jóval kevesebb csapadékot hozott, így a talajok felső rétege már alaposan kiszáradt.

A vízhiányról számokban

2019. április 26. 11:03

Mindenki vonja le a következtetést az adatok alapján és határozza meg, mit tud tenni az aszálykárok elkerülése érdekében.