Állattenyésztés

Katonai és rendőri erőket mozgósítanak a sertéspestis miatt Vietnamban

Syngenta Blog

Május második felében Vietnam 500 ezer sertés kényszervágását hajtotta végre, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis terjedését. Így 1,7 millióra, az ország sertésállományának 5 százalékára emelkedett a levágott jószágok száma.

A sertéshús a 95 milliós Vietnamban a teljes húsfogyasztás háromnegyedét teszi ki, és a mintegy 34 millió darabos állomány többségét belföldön fogyasztják el.

A délkelet-ázsiai országban első alkalommal februárban észlelték az afrikai sertéspestis-vírust, a betegség nagyon gyorsan terjedt, és az ország 63 tartományából hamarosan 42-ben mutatták ki. Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) márciusban tanácsolta Vietnamnak, hogy a sertéspestis járványt nemzeti vészhelyzetnek nyilvánítsa.

„Az afrikai sertéspestis jelenti a legnagyobb veszélyt a vietnami állattenyésztési ágazatban” – idézte a Reuters hírügynökség Nguyen Xuan Cuong mezőgazdasági minisztert, aki szerint nehéz kordában tartani a járványt, mivel a vírus változatos módon terjedhet.

Ezért a múlt hónap elején Vietnam bejelentette, hogy mozgósítja katonai és rendőri erőit a járvány leküzdése érdekében.

Kína, a világ legnagyobb sertéstermelője, amelyet szintén sújt a járvány, május végén bejelentette, hogy megkezdi az afrikai sertéspestis elleni vakcina klinikai vizsgálatát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Hazánkban nem érintett a házisertés-állomány az afrikai sertéspestissel

2019. augusztus 5. 13:03

A betegség ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért fontos az alapvető állategészségügyi szabályok betartása, például a megfelelő takarítás, fertőtlenítés és eszközök használata.

Növekedtek az élőállat-vágások

2018. november 28. 10:34

A hazai vágóhidakon az idei első három negyedévben 11 százalékkal több szarvasmarhát és 10 százalékkal több baromfifélét vágtak le, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban.

Változott a PRRS-mentesítésről szóló rendelet

2020. március 29. 14:17

A jelenlegi módosítás számos helyen pontosítja a korábbi rendeletet és összhangba hozza a tavaly kiadott Nemzeti PRRS Mentesítési Tervvel (NMT 4.0).

Különösen fontos az ASP elleni védekezés aratáskor

2020. július 9. 11:17

Magyarországon az ASP csak a vaddisznóállományban van jelen. Éppen ezért a betegség terjedésének lassítása, felszámolása mellett a legfontosabb feladat a házisertés-állományok megóvása.