Agrárközélet

Csökkentették a Bayer kétmilliárd dolláros büntetését

Agrofórum Online

Egy idős, amerikai házaspár perelte a Bayert, állításuk szerint a Roundup gyomírtó szer rákot okozott nekik, és emiatt követeltek kártérítést.

A kaliforniai bíró másodfokon meghozott ítélete szerint legfeljebb 250 millió dollár lehet a jogos kártérítés – írta hírlevelében az Equlior Befektetési Zrt. A Bayer közleményében üdvözölte a döntést.

A különbség elég jelentős, részvényenként mintegy 2 euró, így a hír határozottan kedvező a Bayer számára – hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt.

A Bayer árfolyama is kedvezően, 1,3 százalékos plusszal reagált pénteken a hírre. A kurzus 0,8 euróval emelkedett és 59,55 eurón hagyta el a frankfurti parktettet pénteken. Július 4. óta ez volt a második olyan nap, amikor pluszban zárt a papír, amely az elmúlt egy évben 35,6 százalékot vesztett értékéből.

Az elemzők ennek ellenére optimisták a részvénnyel kapcsolatban, ugyanis 77,9 eurós árfolyamra számítanak, ami 31 százalékos árfolyam-emelkedést vetít előre. A célárfolyamot az elemzők egy évre előre adják meg és a legtöbben úgy értelmezik, hogy a következő tizenkét hónapban legalább egyszer eléri az árfolyam a megadott szintet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kisebb jogi győzelem a Bayer részéről

2020. június 24. 09:03

Az Egyesült Államokban meghozott bírósági döntés hatályon kívül helyezte az állami döntést, mely szerint a glifozát tartalmú vegyszerek csomagolásán figyelmeztetést kellett volna elhelyezni a rákkeltő hatás miatt.

Készülni kell a digitális világ térhódítására a mezőgazdaságban is!

2018. november 16. 08:36

A világ egyik legnagyobb vegyipari konszernje, a Bayer nem csak a társadalmi igények miatt fejleszt bio növényvédő szereket. Betartják a szigorú regulákat, még ha azokkal sokszor nem is értenek egyet. Bár talán ezen most nincs idejük rágódni, hiszen éppen a mezőgazdasági szektor legnagyobb vállalategyesítésén dolgoznak a napi operatív feladatok mellett. Hogy mikor találkozik a termelő Bayer kukoricahibriddel, vagy meddig létezik még a Monsanto cégnév, arról Tora Péterrel, a Bayer Hungária Kft. Crop Science Divízió üzletágvezetőjével beszélgettünk.

Eladja állategészségügyi részlegét a Bayer

2019. augusztus 21. 12:28

A Bayer még tavaly novemberben hozott döntést az állategészségügyi üzletág értékesítéséről. A jövőben a gyógyszeripari és a mezőgazdasági üzletágra akarnak koncentrálni.

Bayer – AGRYA összefogás született az innovatív magyar mezőgazdaságért

2018. február 26. 07:57

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA és a Bayer Hungária Kft. Együttműködésük arra a felismerésre épül, hogy a fiatal gazdálkodók által irányított versenyképes, hosszabb távon fejlődni tudó gazdaságok működése igényli az új, innovatív technológiai megoldásokat.