Agrárközélet

Mérséklődtek júliusban a világpiaci élelmiszerárak

MTI

Júliusban is csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, főleg egyes gabonafélék és tejtermékek árai mérséklődtek.

Öt hónap emelkedés után júniusban váltottak csökkenésre az élelmiszerárak, júliusban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,1 százalékkal, 170,9 pontra csökkent a júniusi 172,9 pontról. Tavaly júliusban 167,1 ponton állt a mutató.

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Júliusban drágultak a húsfélék és a növényi olajok, míg a tejtermékek, a gabonafélék és a cukor ára csökkent.

A tejtermékek árindexe havi szinten 2,8 százalékkal, 193,5 pontra süllyedt, és éves összevetésben is 2,8 százalékkal alacsonyabb. A nyomott kereslet miatt főleg a vaj, a sajtok és a zsíros tejpor ára esett.

A gabona árindex 2,7 százalékkal, 168,6 pontra csökkent, de így is több mint 4,1 százalékkal haladja meg a tavaly júliusi 161,9 pontot. Júliusban a búza- és a kukoricaárak estek. A búza esetében a nagy exportkínálat nyomta lefelé az árat, valamint azok a várakozások, hogy idén globálisan rekordtermés várható. A kukorica világpiacán is a túlkínálat miatt esett az ár, különösen a brazil és argentin exportlehetőségek nőttek.

A cukorárindex 0,6 százalékkal, 182,3 pontra süllyedt, de tavaly júliusban még csak 166,3 ponton állt. A júliusi csökkenés hátterében az áll, hogy nagyobb cukornádhozamokat várnak a világ legnagyobb cukortermelő országában, Indiában. Fékezte a csökkenést a brazil reál dollárhoz viszonyított erősödése, ami visszavetette Brazília exportját.

A húsfélék viszont immár a hatodik egymást követő hónapban drágultak: a húsárindex 0,6 százalékkal, 176,2 pontra emelkedett, míg egy évvel korábban 165,2 ponton állt. Az árakat a birka- és a marhahús iránti erős ázsiai kereslet hajtotta. A sertéshús ára kissé csökkent az amerikai és a brazil exportkínálat erősödésére.

A növényi olaj- és zsírfélék árindexe 0,8 százalékkal, 126,5 pontra nőtt júliusban, és jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 141,9 pontnál. A szója- és a napraforgóolaj drágulása több mint ellensúlyozta a pálmaolaj árának csökkenését.

A FAO júliusban gyakorlatilag nem változtatott idei globális gabonatermelési előrejelzésén, 2685,4 millió tonnára várja. Ez 1,2 százalékos növekedés az előző év termeléséhez képest. A világ teljes gabonafogyasztását a 2019/20-as szezonban 2708,2 millió tonnára becsülik a szakértők. A raktárkészletek négyéves mélypontra, 828,1 millió tonnára csökkenhetnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Felfüggesztheti gabonaexportját Oroszország

2020. április 21. 08:47

Nagyon sok a bizonytalanság a globális búzaellátással kapcsolatban, miután Oroszország közölte, hogy leállíthatja a szállítmányokat, hiszen ez növeli a gabonaárakat a kínálat szűkülése miatt.

A Bunge harmincöt amerikai gabonasilót ad el

2020. április 27. 04:36

A Bunge az utóbbi években csökkentette a költségeket, és eladta a nem a fő tevékenységekhez kapcsolódó vállalatrészeket. Most a gabonaárak hirtelen visszaesése nagy nyomást helyezett a 202 éves globális agrárgazdasági óriáscégre.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai?

2020. április 8. 05:37

A kombájnoknál az igazi nagy változásokat az elektronikai és az infó-kommunikációs megoldások beépítése hozta magával, amely az üzemeltetést könnyíti meg, egyúttal nagyobb teljesítmény elérését és gazdaságosabb használatot tesz lehetővé.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.