Agrárközélet

Az időjárás és a kereskedelmi konfliktus miatt csökkent a BASF agrárrészlegének eredménye

Agrofórum Online

A július eleji eredmény figyelmeztetés után a részvényenként 84 eurócentes várakozásoknál is gyengébb 82 centes tisztított eredményt tett közzé a BASF a második negyedévre vonatkozóan.

A számviteli eredmény 6,5 milliárd euró lett, amely a Whintershall és a DEA májusi összeolvadásából adódó egyszeri pozitív eredményhatásnak köszönhető. A cég a makrogazdasági környezetet nehéznek tartja, s így továbbra is 30 százalékos EBIT csökkenést vár az idénre – közölte az Erste Befektetési Zrt. Összességében az eredmény kicsit negatív meglepetés, így talán nem meglepő az árfolyamcsökkenés, amit a nemrég közzétett gyorsjelentés után látott a piac. Az árfolyam a 64,1 eurós szintről 56,3 euróig csökkent.

15,15 milliárd eurós árbevételről számolt be a BASF a második negyedévre vonatkozóan, ami 4 százalékos csökkenést jelent a tavalyi eredményhez képest, és enyhén meghaladja a várt 15,12 milliárdot. Az 1,98 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés, amortizáció előtti eredmény) viszont már magabiztosan felülmúlta az elemzők által várt 1,6 milliárdot, ám így is 30 százalékkal marad el az egy évvel korábbi érték mögött – közölte az Equilor Befektetési Zrt. Az eredményt az olaj és gáz üzletág leválasztásából származó egyszeri nyereség javította. A gyenge eredményt az alapvető vegyipari termékek iránti kereslet visszaesésével és az alacsonyabb profitmarzsokkal magyarázzák.

A mezőgazdasági üzletág bevételei 20 százalékkal 1,77 milliárd euróra emelkedtek éves alapon a második negyedévben. A kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény, azaz az EBITDA 36 százalékkal 205 millió euróra zuhant. Az üzemi eredmény 89 százalékkal egészen 29 millió euróig csökkent a mezőgazdasági részlegnél. A bevételek a tavaly augusztusi portfólióbővítésnek köszönhetőek elsősorban, illetve az árak emelkedése is szerepet játszott ebben. A BASF mezőgazdasági üzletága szempontjából pozitív devizahatások is segítették a bevételek növekedését. Európában jobban fogytak a gombaölő és gyomirtó szerek, illetve a vetőmagok is. Észak-Amerikában viszont visszaesett a gombaölő szerek és a vetőmagok értékesítése a rendkívüli időjárási körülmények miatt. Dél-Amerikában, Afrikában és a Közel-Keleten is növelte bevételeit a társaság agrárüzletága. A brazil vetőmageladások különösen jól alakultak.

Az üzletág romló eredményét az időjárás miatti visszaesés és a globális kereskedelmi konfliktus miatt feszültségekkel magyarázta a BASF. Emellett a megszerzett vállalkozások integrációja is jelentősen rombolta az üzemi eredményt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Termésstabilitás kedvezőtlen viszonyok között

2020. július 8. 05:46

A kísérletek alapján elmondható, hogy szárazság és szárazság között is van különbség. A két kieli helyszín között statisztikailag is szignifikáns különbséget mutattunk ki.

Klíma-ellenállóság és kiváló tápanyagtartalom a nemesítési programok középpontjában

2019. január 30. 04:47

Klíma-ellenálló és kiemelkedő tápanyag-tartalmú növényfajták termesztésével csökkenthető az alultápláltság, az éhezés.

UMBERTO KWS – A jövő piacvezető hibridje

2019. július 17. 06:33

Az UMBERTO KWS a magyar repcetermesztés egyik legkiforrottabb hibridje. Több éves kísérleti munka és tesztelést követően került a hazai repce piac élére.

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.