Mi ez az újabb betegség a szőlő fürtjén és bogyóján?

Agrofórum Online

K. János kérdése: A szőlőm fürtjein és bogyóin egy számomra ismeretlen elváltozást figyeltem meg. Mi lehet ez az újabb betegség?

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Kedves Olvasó!

Ez a szőlő fakórothadás betegsége, nem újkeletű, az utóbbi időben többször előfordult hazánkban is. Ez évben a feketerothadás betegség van az érdeklődés középpontjában, de többen észlelik, hogy a fakórothadás is újból gondot jelent. A kórokozó elsőként Svájcban már 1798-ban károsította a szőlőt. 1891-ben Magyarországon is bizonyították előfordulását. A XX. század elején az egyik leggyakoribb, legveszélyesebb, a termés ötödét elpusztító betegségnek tartották.

Fakórothadás kártétele jégverések után jelentős lehet. A talajban akár 10 évig is fennmaradó kórokozó, csapadékos, párás időben elsősorban sérüléseken keresztül a szőlő minden részét megfertőzheti. A tüneteit elsősorban a bogyón figyelhetjük meg, de a levélen is megtalálható. Az első és másodrendű erek mentén 3-4 cm hosszú, 1-1,5 cm széles szabálytalan alakú foltokban a levélszövet barnára színeződik elhal, és ezekben a szövetekben fejlődnek ki a kórokozó sötétbarna termőtestei (piknídiumok).

Fakórothadás piknídiumai a levélen

A hajtások megbetegedése gyakoribb. A noduszoknál (csomóknál) kezdetben kicsi foltok képződnek, amelyek lassan az egész ízközre kiterjednek. A beteg ízközök elvékonyodnak.

A szőlő fakórothadása mechanikai sérüléseken keresztül 20-25 °C-on könnyen fertőz. Ezért károsítása jégverés és csonkázás után nagyon veszélyes, de a csírázó konídiumok az ép bőszöveten is bejutnak a növénybe. Legtöbbszőr az érni kezdő bogyókat támadja meg a betegség. A gomba csak nagy melegben és nedves levegőben képes kifejlődni. A bogyón a fertőzés általában a kocsány felől indul. A fertőzés után a tünetek aránylag rövid idő múlva jelennek meg, a fakórothadásra kedvező időjárás esetén 8 nap múlva.

A fehér fajták bogyói a fertőzés hatására fakósárgára, a vörös fajták bogyói fakóbarnára színeződnek. Nagyon jellegzetes tünete a kocsány felőli részen a szivárványos bogyó.

Szivárványos bogyó

A fertőzött bogyó fakó színű lesz és a bogyó héja, nagyon apró, sűrű szemölcsöktől érdes (a gomba piknidiumai) lesz.

A fakórothadás ellen réztartalmú szerek hatástalanok! E betegség ellen használhatók például a folpet, kaptán, klórtalonil, pirimetanil hatóanyagú készítmények. Jégverést követően legfeljebb 12-18 órán belül el kell végezni a növényvédő szeres kezelést.

Eredményes a szőlő-bor kutatás-fejlesztési kiválósági központ létrehozása Egerben

2019. február 13. 14:47

A kiválósági központ kiemelt feladatai között szerepel a szőlő klón- és fajtahasználat újragondolása, innovatív növényvédelmi megoldások kidolgozása, továbbá a magyar szőlő és bor világsikerének előmozdítása.

A biológiai növényvédelem jelenlegi helyzete, a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségei

2019. november 12. 10:38

A Növényvédelmi Klub 399. ülésén Péter Zoltán, a Biocont Magyarország Kft. munkatársa tartott előadást november 4-én a vendégeknek a világ és hazánk biológiai növényvédelmének vonatkozásairól és a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségeiről.

Kína és India meghatározó a csemegeszőlő világpiacán

2020. január 1. 12:47

Az USDA Gain jelentése szerint a csemegeszőlő globális termelése a 2019/2020-as szezonban várhatóan 4 százalékkal 23,4 millió tonnára növekszik, és az ázsiai többlet ellensúlyozza az európai visszaesést.

Trichoderma-készítmények alkalmazása a szőlő metszési sebeinek védelmére

2019. január 30. 04:39

A WINETWORK az Európai Unió Horizon 2020 kutatási keretprogramjában támogatást nyert projekt. A célja egy nemzetközi kutatóhálózat létrehozása, amely az európai bortermelő vidékek közötti innovatív tudás cseréjét és átadását teszi lehetővé szem előtt tartva a termelékenység és a fenntarthatóság kritériumait is. Az elmúlt két év együttműködésének eredményeként elméleti és gyakorlati ismeretek, valamint jó gyakorlatok gyűltek össze a szőlő tőkebetegségeivel és a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmával kapcsolatosan. A tőkebetegségekkel szembeni védekezés egyik sarkalatos pontja a metszési sebek kezelése.