Agrárközélet

Stratégiai megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a NAK

AM Sajtóiroda

A hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg – jelentette ki Nagy István Agrárminiszter az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn, Budapesten.

A tárcavezető a dokumentum aláírását követően arra emlékeztetett, hogy a köztestület mintegy 400 ezer taggal rendelkezik, a munkáját pedig elismerés övezi a gazdák és a gazdálkodó szervezetek körében. Kifejtette: az együttműködés elsősorban a kormányzati munka hatékonyságának növelését célozza, hiszen közös ügyünk a magyar agrárium versenyképességének, a hazai élelmiszeripar eredményességének növelése. Céljainknak megfelelően, a megállapodás spektruma az agrárfejlesztéstől, az agrárképzésen és agrárszakképzésen, a hal- és vadgazdálkodáson és az élelmiszeriparon át, a termőföldvédelemig, a természetvédelemig terjed – emelte ki a miniszter.

Nagy István elmondta, jelenleg a magyar mezőgazdaság az Európai Unió egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, mely pozitívumait, például a beruházások számának emelkedését, mindenki tapasztalhatja. A fejlődés fenntartása érdekében, 2020-at követően, egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező Közös Agrárpolitikában hiszünk, mondta a tárcavezető, hozzátéve, bízik benne, hogy a hétfőn megkötött megállapodás hosszú távon biztosítja a magyar agrárium és élelmiszeripar érdekeinek sikeres képviseletét, hazai és nemzetközi szinteken egyaránt. Csak közös erővel járulhatunk hozzá a magyar agrárium és élelmiszeripar eredményességének növeléséhez, a magyar minőségi élelmiszerek mind szélesebb körű megismertetéséhez – sorolta Nagy István.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta: a kamara a tavaly tavasszal bemutatott többéves programjavaslatában meghatározott célok elérése érdekében az eddigiekhez hasonlóan szoros együttműködésre törekszik a kormányzattal, különösen az agrártárcával.

Hozzátette: a programcsomagban felvázolt feladatok megvalósítása lépésről lépésre halad, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy jó válaszokat találjunk az agrárium előtt álló kihívásokra, és tovább tudjuk növelni a hazai agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét. Ehhez biztosít kereteket az Agrárminisztériummal kötött stratégiai partnerségi megállapodás – hívta fel a figyelmet a köztestület elnöke.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kukorica posztregisztrációs fajtakísérlet: idén 39 hibridet tesztelnek

2019. május 13. 09:37

A felhívásra a FAO 200, FAO 300, FAO 400, valamint a FAO 500 éréscsoportokban 9 fajtatulajdonos jelentkezett összesen 39 hibriddel, melyeket tíz helyszínen tesztelnek.

Aláírásgyűjtésbe kezdenek az uniós források megőrzéséért

2019. február 28. 12:33

Nem elfogadható a magyar gazdatársadalom, a magyar agrárgazdaság szereplői számára az Európai Bizottság azon javaslata, amely számottevően csökkentené a közös agrárpolitika (KAP) forrásait.

Ötszörösére növelnék a gazdák az öntözhető terület nagyságát

2018. február 22. 10:09

A jelenlegi 80 ezer hektár helyett 377 ezer hektáron öntöznének a jövőben a gazdálkodók a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) öntözési vízigény-felmérésének eredményei szerint.

Új KAP: kétéves érdekharc következik

2018. április 27. 08:31

Először az új KAP pénzügyi kereteit, majd egy hónappal később annak első alaprendelet-tervezeteit hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság.