Agrárközélet

Több mint 550 hektár új erdőt telepítenek az állami erdőgazdálkodások

Világgazdaság

Erdőben járni jót tesz a léleknek, emellett az erdő hozzájárul a klímavédelemhez, véd a fénytől, az erróziótól, a gazdaságnak és az egész társadalomnak hoz hasznot – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Országfásítási Program székesfehérvári állomásán.

Az Agrárminisztérium a novemberben indított programmal szeretné ráirányítani a közvélemény figyelmét a hazánkban zajló erdősítésekre, a meglévő erdők minőségi fenntartására, az erdőgazdálkodás gazdasági, és a klímavédelem társadalmi fontosságára – fogalmazott az államtitkár, aki hangsúlyozta: a térség szakmai elkötelezettségét jól példázza, hogy az országos ültetések egytizedét Fejér megyében valósítják meg. Mint mondta, az ősszel kezdődött ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. Az állami erdőgazdaságok mintaprogramjának célja az erdőgazdálkodási tevékenységre és a klímavédelemre való figyelemfelhívás mellett az erdőterület növelése.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Program 40 milliárd forint keretösszeggel támogatja az erdőtelepítést. Ezen túlmenően a tárca 12 éven keresztül támogatást biztosít az erdők fenntartásához, valamint 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást tett közzé önkormányzatok és civil szervezetek számára települési szintű faültetések, utcafásítások, közpark fásítások megvalósításához. Mint mondta, a Vidékfejlesztési Program módosításával, és az Országfásítási Programmal létrejövő fenntartható erdőtelepítéssel azt remélik, hogy a következő három-öt évben legalább huszonötezer hektárnyi új zöldterület jön létre.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szimbolikusnak nevezte a térségben indult programot. Mint fogalmazott, fontos, hogy az erdősítésen túl a belterületen is növekedjen a zöldfelület aránya. Az Országfásítási Programba illeszkedik a város által évekkel ezelőtt elindított Fehérvár Tüdeje terv, melynek részeként már az első négy hektár erdőt el is ültették, jövő év tavaszáig pedig még több mint százezer fát ültetnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az adminisztrációs terhek enyhítésével is segítik az erdőtelepítést

2019. június 25. 12:04

A szaktárca csökkentette a minősítésre kötelezett fafajok számát, amivel a termelők adminisztrációs terhei jelentősen csökkennek.

Több mint egymilliárd forintból újul meg a Pilisi Parkerdő

2019. január 15. 09:47

Több mint egymilliárd forintból fejlesztik a Pilisi Parkerdőt a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban a parkerdő alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából.

Az aszály több mint százezer hektár erdőt pusztított ki Németországban tavaly óta

2019. augusztus 3. 14:16

Hőség idején erdőtüzek, a hőséghullámok végén heves viharok tizedelik az állományt, és a tavalyi nagy aszály miatt az idei szárazság és hőség a legyengült és a kártevőknek kiszolgáltatott fákból álló erdőkre sújtott le.

Gazdainfó: tavasz van, ám van még határidős „beadandó” is

2020. február 23. 11:59

Mintha tavasz lenne, pedig naptár szerint még téli hónapban vagyunk. Ám ez a jó idő előrébb hozta a szezont, növényvédelmi szempontból mindenképpen. A repce kártevői és a gabona gombái miatt érdemes a határt gyakrabban szemlézni.