Terményárak

Sokat esett a búza ára

Agrofórum Online

Ezen a héten 3,3 százalékkal csökkent a búza jegyzésára, ilyenre augusztus óta nem volt példa.

A búza jegyzésára 0,7 százalékkal a tonnánkénti 191,2 dollárnak megfelelő szintig csökkent Chicagoban. A termék kurzusa négy hónapja nem zuhant annyit egy hét alatt, mint most. A nemzetközi készletadatok és az amerikai belföldi folyamatok is erősítették a csökkenést.

„A csökkenést megelőző időszakban kicsit túlszaladt a búza kurzusa, hiszen nincs hiány ebből a mezőgazdasági teremékből. Így a fundamentálisan indokolható drágulást is korrigálta a jegyzésár az elmúlt napokban. Az ausztrál szárazságról szóló híreket is beárazták a kereskedők. Az Egyesült Államokban elvetett őszi búzáról pedig márciusról nem lesznek releváns adataink, hiszen a földek márciusig hó alá kerülnek” – állapította meg egy szingapúri székhelyű brókercég agrárkereskedője a Thomson Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

A mostani csökkenést megelőző két hétben 8 százalékot szedett magára a kurzus. A legutóbbi 228 100 tonnás búzaexport-értékesítési adat a legalacsonyabb volt június közepe óta. Kukoricából 548 500 tonnát vittek külföldre, ez meglehetősen közel van az előzetesen becsült 500 és 900 ezer tonnás sáv aljához.

A kukorica ára 0,2 százalékkal csökkent, míg a szójababé 0,8 százalékkal emelkedett. Utóbbi esetben a dráguláshoz nagyban hozzájárult, hogy egy jelentős szójababfeldolgozó-üzemben problémák merültek fel Argentínában. A Vicentin cég „pénzügyi stresszhelyzetre” hivatkozva szerkezetátalakítási munkába kezdett. Ez szűkítheti a globális szójabab kínálatot. A társasághoz közel álló források szerint a vállalatnak több mint 350 millió dollár adósságot kellene visszafizetnie.

Közben a kereskedelmi háborúval kapcsolatban az enyhülésről szóló hírek kaptak szárnyra. A kínai Xinhua hírügynökség szerint a kormány megkezdi az amerikai szójabab és sertéshús vámmentes importját – számolt be az Equilor Befektetési Zrt. hírlevelében. Donald Trump amerikai elnök azt szeretné elérni, hogy Kína évente 40-50 milliárd dollár értékben vásároljon amerikai mezőgazdasági terméket, és erre vállaljon kötelezettséget a kereskedelmi egyeztetések során.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Drágább lehet a szójabab a logisztikai problémák miatt

2020. június 10. 15:47

Az argentin Paraná folyó sekély vize még legalább szeptemberig biztosan lassítja majd az exportot és megviseli majd az ország szójabab feldolgozását.

Indokolt lenne egy hazai szójafeldolgozó-üzem létesítése

2019. augusztus 31. 08:17

Az Európai Unió a fehérjetartalmú takarmánynövényekből hiánnyal küzd, igényei kétharmadát csak importból tudja fedezni.

Öt új, bőtermő szójafajta követheti a Pannon régió díjnyertes vetőmagját

2019. február 11. 06:52

A következő két évben még legalább öt olyan szójafajtával készül a Mauthner csoport, ami hasonlóan nagy visszhangot kelt, mint az Agelica vagy az Atacama.

Nincs megállás: tíz hónapos mélyponton a szójabab kurzusa

2020. március 14. 06:17

A szójabab ára a 312,91 dollár/tonnás szintig ment le, utoljára tavaly május közepén adtak ennyit egy tonna szójababért.