Agrárközélet

Kína is felfüggesztheti az agrártermékekre kivetett vámot

Agrofórum Online

Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktussal kapcsolatos tárgyalásokon felmerült, hogy Washington ideiglenesen függessze fel az általa kivetett vámokat, melyért cserébe Kína is felfüggeszti az agrártermékekre kivetetteket. A szójabab piacán különösen élénken figyelik a tárgyalásokkal kapcsolatos híreket.

A konzultációkon egyébként komoly feltételeket szab a kínai vezetés. Peking csak akkor fogadja el a kereskedelmi megállapodást, ha az Egyesült Államok visszavonja 360 milliárd dollár értékű árura kivetett vámot. A kínaiak azt szeretnék elérni, hogy 110 milliárd dollár értékű áruról töröljék el, míg másik 250 milliárd dollár értékű áruról pedig csökkentsék a 25 százalékos vámot. A végső megállapodás feltétele még az is, hogy a december 15-re beígért vámemelés maradjon el, hiszen az akkor kivetendő adó az okostelefonokat és laptopokat sújtaná, mely érzékenyen érintené Kínát – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

Az amerikai tárgyalófél szerint a vámok a garancia arra, hogy Kína betartja a megállapodást, attól félnek, hogy ha eltörlik a vámokat, akkor Kína nem fogja betartani a piaci reformokat előíró részeit a megállapodásnak. Az eddigi hírek szerint a felek álláspontja jelentősen közeledett az utóbbi hetekben, már arról is egyezkednek, hogy hol írják majd alá a megállapodást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az időjárás miatt drágult a kukorica

2020. január 11. 08:39

Az Egyesült Államok középnyugati térségeiben a tavalyi időjárási körülmények miatt valószínűleg a vártnál alacsonyabbak voltak a terméshozamok a kukorica esetében.

Kiváló lesz a szójatermés Európában - Olajnövény-piaci jelentés

2018. október 23. 17:00

Szójában a tavalyinál 3 százalékkal jobb hozam (2,8 tonna/hektár) mellett 2,7 millió tonna uniós termésre van kilátás.

Öt nap után emelkedik a kukorica ára

2019. november 7. 04:47

A kukorica és a búza is drágult, de a szójabab piacán továbbra sem figyelhető meg élénkülés.

Az esőerdő rovására bővül a brazil szójatermesztés

2019. szeptember 7. 12:30

A 2019/2020-as szezonban a brazil szójatermés elérheti a 123 millió tonnát is, míg a világ legnagyobb szójafogyasztója, Kína csupán mintegy 17 millió tonnát takaríthat be.