Zöldség-Gyümölcs

Növekedett a chilei fagyasztott szamóca ára

NAK/IEGVu

A globális piacon megfigyelhető nagyobb kereslet megemelte a nyersanyagárakat Chilében, a fagyasztott szamóca exportjában bekövetkezett tavalyi 47%-os emelkedés után.

A chilei fagyasztott szamóca ára 20%-kal növekedett a tavalyi évhez képest, mikor a termelők még 630-640 chilei peso/kg-ért (0,79-0,81 USD/kg) adták a feldolgozóknak a nyersanyagot. A termés mennyiségét leginkább az aszály befolyásolja, ami az elmúlt 60 évben a legsúlyosabb és hatással lesz az összes fajtára. Ebben a szezonban ugyanis Chilében 50%-kal kevesebb eső esett, mint egy évvel korábban, pedig már az az év is rossz volt vízellátottság szempontjából. A Federfruta termelői szervezet felmérése szerint a tagjainak 87%-a úgy gondolja, hogy a hidrológiai helyzet tarthatatlan, így a legtöbben elhalasztják a tervezett beruházásokat, mint például az újraültetést és a terület növelését.

– Jó néhány szamócafarmnak nincs elég vize az öntözéshez, de az üzleti lehetőség kecsegtető, ahogy a nemzetközi árak emelkednek – nyilatkozta egy szakértő.

2019. október 19-vel az egy éves periódus végén a fagyasztott szamóca exportja több mint 47%-kal nőtt 26 800 tonnáról közel 40 000 tonnára. A fő célpiacuk az Egyesült Államok, ahová a teljes mennyiség 48%-át, 19 000 tonnát exportáltak. Az Egyesült Államok felé való export 2018 decembere óta növekedett és a tavasszal érte el tetőfokát, amikor a szélsőséges időjárás lassította a termést mind az USA-ban, mind Mexikóban.

Kalifornia még mindig messze van attól, hogy felépüljön a szezon eleji rossz kezdésből, amikor a friss szamócaszállítmányok mennyisége 10%-kal csökkent a 2018-as mennyiséghez képest, miközben a fagyasztott szamóca exportja 15%-kal csökkent november 30-án az egy évvel korábbival összevetve.

A gyümölcshiány mindkét meghatározó feldolgozónál fokozta a keresletet Kanadában, akiknek a bevétele 66%-kal nőtt az éves periódust alatt.

Kína a negyedik legnagyobb piaca a chilei fagyasztott szamócának az Egyesült Államok, Kanada és Japán után. A belföldi magas árak Egyiptom és Chile felé irányították a kínai vevőket, így Chile megduplázta a szállítmányait. A kínai fagyasztott szamóca ára 2019-ben rekordmagas volt: 1,95 USD/kg cfr, szemben a 2017-es 1,65 USD/kg cfr árral.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Összefognak a legfontosabb szamócatermesztő országok

2020. február 27. 09:47

A legfontosabb szamócatermelő országok – Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália – fogtak össze a termőterületeik stabilizálása érdekében.

Térképre raktuk a hazai szamócalelőhelyeket!

2020. május 4. 14:22

A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Fóliás termesztési körülmények között már akár április elejétől a fogyasztók rendelkezésére áll, a hazai termesztés főszezonja azonban május elejétől június közepéig tart.

Eperpiac: a jó kereslet ellensúlyozta a plusz költségeket

2020. június 23. 08:02

Idén különösen népszerűek voltak Németország déli vidékein a szedd magad eperszedések, közölte a termelők szakmai szervezete.

Szedd magad a Dancsi Kertészetben!

2019. június 28. 13:33

Amikor meghatározzák a szedési árat, akkor felmérik egyrészről azt, hogy az adott időszakban, mekkora összegért elérhető a pultokon a szamóca, mekkora az, amiért megéri a fogyasztónak kocsiba ülni és a tűző napon hajladozni.