Agrárközélet

X. Halászati-Horgászati Szakember Találkozó – a szakmai összefogás a jövő záloga

Szent István Egyetem Médiaközpont

Tízedik alkalommal rendezte meg január 30-31. között a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke a Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozót, közel kétszáz résztvevővel.

Az eseményt köszöntő dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, a halfogyasztás növelése az egészséges táplálkozás egyik feltétele, de a halgazdálkodók számára az a kulcskérdés, hogy hogyan lehet ebből a tevékenységből megélni. A piacfejlesztést egyaránt szolgálta a halhús általános forgalmi adójának 27 százalékról 5 százalékra történt csökkentése, a fogyasztást ösztönző kampányok, az érintett szakmák összefogása és az ágazat idei közel 16 milliárd forintos támogatása. A minisztérium a jövőben is következetes, a szakma érdekeit képviselő munkát vállal hazánk európai jelentőségű édesvízi halgazdálkodásának fejlesztése érdekében.

Fotó: Balázs Gusztáv

A szakmai összefogást jelképezte, hogy a találkozón adta át dr. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke és dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke a két szervezet agrártárca részére készített közös javaslatát a Halászati Operatív Program 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó intézkedéseire és forrásfelosztására.

Fotó: Balázs Gusztáv

A gödöllői halgazdálkodási oktatásért és kutatásért alapított díjban az idén dr. Ittzés István termelő részesült. Az elismerést dr. Urbányi Béla egyetemi tanár, a Halgazdálkodási Tanszék vezetője adta át. A kitüntetett, a kutatásokban is részt vevő szakember, ezután a hagyományokat követve a tanszék legújabb, a találkozó alkalmából megjelent „A tokalakúak biológiája és tenyésztése” című könyvét ismertette.

A kiemelt kép Balázs Gusztáv felvétele.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kombájnt építettek a mérnökhallgatók - CLAAS UniTech mérnökverseny Törökszentmiklóson

2018. április 25. 07:37

A feladat nehézségét mutatja, hogy az indulás jogát elnyert csapatok közül végül nem mindenki tudott elindulni a törökszentmiklósi versenyen.

Együttműködés a felsőfokú agrárszakképzés támogatásáért

2019. május 9. 08:39

A SZIE és a Hód-Mezőgazda Zrt. együttműködési megállapodásának aláírása 2019. május 9-én, csütörtökön 12.50 perckor várható a két nagy bemutató csarnok között a Hód-Mezőgazda Zrt. VIP sátránál Hódmezővásárhelyen, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

Tématerületi Kiválósági Program: közel 453 millió forint támogatást kap a Szent István Egyetem

2019. augusztus 2. 05:36

A támogatott projektek egyik legfőbb célja, hogy az Egyetem még erőteljesebben keresse a megoldásokat korunk társadalmi-környezeti kihívásaira.

Hazánk édesvizeiben is növekszik a mikroműanyagok jelenléte

2020. március 22. 09:37

A Kárpát-medence és Közép-Kelet-Európa első mérési adatai jól mutatják a globálisan elterjedt szennyezés megjelenését hazánkban is.