Zöldség-Gyümölcs

Folyamatosan csökken Chile gyümölcsexport bevétele a koronavírus miatt

Syngenta blog

Az idei szezonban akár 100 millió dollárral is eshetnek Chile gyümölcsexportból származó bevételei a kínai koronavírus-járvány miatt - írja a Syngenta blog.

A Sea-Intelligence dán tengerészeti adatszakértő jelentése szerint a járvány február második hetében már 350 millió dollárba került a konténerszállító vállalatoknak. A kikötőkbe már be sem eresztik a hajókat, mert áll a kirakodás, hiszen a lakossági fogyasztás visszaesésével a raktárak sem ürülnek.

„Arra számítottunk korábban, hogy a kínai holdújév után helyreáll a piac, azonban az ünnepek utáni első munkanapon, február 10-én, hétfőn csak 68 konténer cseresznyét vásároltak fel” – mondta Ronald Bown, a dél-amerikai ország exportszövetsége, az Asoex elnöke. A nagykereskedelmi piacok újbóli megnyitása után eltelt 48 órában pedig az 1500 cseresznyés konténerből csak a 249-et adtak el.

„A járványügyi helyzet miatt az előzetes eladások árai alacsonyabbak voltak a vártnál, és úgy gondoljuk, hogy ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a cseresznye kivitel bevételei 70–80 millió dollárral csökkenhetnek. A további gyümölcsszállítmányokkal együtt azonban a veszteségek elérhetik a 100 millió dollárt. Ez azonban attól függ, hogy a helyzet hogyan alakul” – mondta Bown.

Március derekáig ugyanis további 1600 konténernyi gyümölcs – 59 konténer áfonya, 173 cseresznye, 872 szilva, 387 nektarin, 30 avokádó és 134 csemegeszőlő – érkezik a kínai kikötőkbe.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Megnyitja kapuit az érdi gyümölcs génbank

2018. április 19. 06:42

Megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének gyümölcs génbankja.

Megnéztük az árakat a Nagybani Piacon

2020. március 31. 06:38

Felgyorsultak az események az utóbbi 1-2 hétben hazánkban is. Szinte már a „csapból is az folyik”, hogy megjelent a korona vírus, mekkora élelmiszerhiány van az üzletekben és mennyire megemelkedtek a fogyasztói árak. A Budapesti Nagybani Piacon is napról napra hirtelen változtak az árak, melyek természetesen a kiskereskedelmi árakat is változtatják.

Drasztikusan zuhant az ukrán zöldség- és gyümölcsexport

2020. augusztus 16. 04:38

A COVID időszak alatt Ukrajna zöldség- és gyümölcskiviteléből származó bevétele 58,5 millió dollárra esett vissza.

Jó gyümölcstermésnek örülhetnek idén a lengyel gazdálkodók

2020. augusztus 16. 08:38

Bár az enyhe tél és a késői fagyok miatt volt félnivalójuk a lengyel kertészeknek, az idei szezonjuk miatt mégsem lehetne elégedetlenek.