Életmód

Áfacsökkentést szorgalmaz a Pálinka Lovagrend

MTI

Mintegy 60 százalékkal esett vissza tavaly a pálinka kereskedelmi forgalma a népegészségügyi termékadó (neta) bevezetésének hatására, az ágazat stabilitásának megőrzése érdekében a Magyar Pálinka Lovagrend a szakmai szervezetek támogatásának megszerzését követően szorgalmazná a Pénzügyminisztériumnál (PM) a termék általános forgalmi adójának (áfa) 27 százalékról 5 százalékra csökkentését.

Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere, aki egyben a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel közölte, hogy 2019-ben 1,12 millió liter 50 százalékos gyümölcspálinka fogyott, amely 2,24 millió darab 0,5 literes pálinkát jelent, míg 2018-ban 5,6 millió félliteres palackot tett ki a forgalom.

A forgalom visszaesésének hátterében a tavaly év elején a pálinkákra is kivetett neta áll, amely egy üveg 0,5 literes pálinka kereskedelmi árát 500-1000 forinttal is emelte. Erősítette a forgalom visszaesését az is, hogy a kereskedők az előző év decemberében jelentős készleteket tároltak be a még neta mentes pálinkákból, és ez 2019-ben tovább csökkentette az áremelkedés miatt amúgy is csökkenő keresletet – fejtette ki.

Tavaly 560 ezer hektoliterfok (100 százalékos) palackos pálinkát állítottak elő, jelenleg az adóraktárakban 1,9 millió hektoliterfok található. A tavalyi termelés a forgalomba hozatalt 35 százalékkal haladta meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján tavaly a netából származó összes bevétel közel 50 milliárd forintot tett ki, ezen belül szeszesitalokból 10,6 milliárd forint, pálinkából 1,19 milliárd forint származott.

Barabás Attila rámutatott, hogy míg más, neta alá tartozó termék – például energiaital – beltartalma alakítható úgy, hogy a gyártóra kevesebb neta háruljon, azonban a pálinkánál a szeszfok csökkentése nem alternatíva a neta mérséklésére.

Véleménye szerint az áfacsökkentés hatása azonnal érezhető lenne a forgalom növekedésében. Ezen túl kedvezően hatna a forgalomra a termék népszerűsítése az országba érkező turisták körében, alternatív felhasználási területeinek bővítése, továbbá átgondolt kiviteli stratégiát kellene kidolgozni a pálinka külpiaci elhelyezésére.

A Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere hozzátette: a pálinka 2022-ben lesz 700 éves, ezért szeretnék elérni, hogy azt az évet a pálinka évének nyilvánítsák, Pálinka 700 címmel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Megjelent a Fa Book frissített verziója a kirándulószezonra

2020. szeptember 15. 09:50

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az Egyesület az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot hirdetett meg a Facebookon, amely az alkalmazás használatára és a beazonosított fákról készített képek posztolására invitálja a természetbarátokat.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

STIHL Gépforgatók nyereményjáték: humor, kreativitás, értékes nyeremények

2020. szeptember 9. 14:30

Hatalmas sikert aratott a STIHL Gépforgatók nyereményjátéka, amelyben a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező kertészeti gépeket gyártó vállalat új influenszereit kereste.

Vesszük a házi pálinka főzőberendezéseket, mint a cukrot

2019. január 30. 10:33

Tavaly nagyjából 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba az országban. A legtöbb üstöt Borsodban regisztrálták, olyannyira, hogy az északkeleti megyében vásárolták tavaly az országos mennyiség közel egyötödét.

Már lehet nevezni a Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenyére

2019. december 22. 12:33

A beérkezett mintákat szakmai zsűri bírálja, megvizsgálják, hogy a termék izében, illatában tiszta-e és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere.

Csak egy cent pálinka a Fenegyerektől

2019. december 17. 11:27

Karácsonyi beszélgetésnek indult, gyümölcsök, ízek, illatok felfedezésének. Mégis sokkal kevésbé vidámabb témák vitték a vezérfonalat, de csak azért, hogy megismerhessük a valódi, nem kirakatba tett magyar pálinkahelyzetet a zamárdi Pach Gábor segítségével.

Pálinkát hozott a Mikulás a Mezőgazdasági Múzeumban

2019. december 9. 17:33

Az ország legjobb pálinkáit állították ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban december 6-án, a Pálinka Napján.