Terményárak

Az argentin rali után korrigált a szójabab árjegyzése

Agrofórum Online

A szójabab kurzusa 1,1, a kukoricáé pedig 0,6 százalékkal csökkent, miközben a búza csak stagnált Chicagóban. Párizsban is főleg az eladók kerültek fölénybe a gabonapiacon.

A szójabab kurzusa a tonnánkénti 329,54 dollárnak megfelelő szintre csökkent, de napközben a 335,2 dolláros szinten is kötöttek üzletet. A kiugrás annak volt köszönhető, hogy Argentína megemelte az exportadókat, így nagyobb keresletben reménykedhetnek az amerikai termelők. A búza ár a szerdai erőteljes zuhanás után talált magára egy kicsit és a minimális 0,02 százalékos mínusz stagnálásnak is tekinthető. A kukorica kereskedésében öt napos emelkedési sorozat szakadt meg a mínusszal.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a koronavírus hatásai lelassították a mezőgazdasági teremékek globális kereskedelmét, sőt vad csapkodás is megfigyelhető volt a piacon, hirtelen csökkentek, illetve lőttek ki az árjegyzések az elmúlt időszakban. Ez az úgynevezett nagy volatilitás nem csak az árupiacon, hanem a részvénypiacon is jellemző volt” – mutatott rá Phin Ziebell, a National Australia Bank agrárközgazdásza a Thomson Reuters hírügynökségnek.

Kanadában a repce kurzusa 0,8 százalékkal csökkent és a 463 kanadai dollár/tonnás értéken hagyta el az agrártermék a parkettet.

Európában, a párizsi árutőzsdén zuhant szinte mindegyik főbb agrárpiaci termék ára a koronavírussal kapcsolatos aggasztó európai hírek miatt. A malmi búza jelentette az egyetlen kivételt, hiszen a legközelebbi határidőre egyedül ez a termék stagnált egy tonna malmi búzáért 184,25 eurót adtak a kereskedők. A takarmánybúza 25 eurócentes mínuszon van túl és 147,95 euró/tonnára ment le a kurzus. A repce befektetői sem örülhettek, hiszen 2,25 euróval 382 euró/tonnára csökkent az árjegyzés. A kukorica kereskedése is mínuszt hozott, 168 euró/tonnára ment le az ár, ami 0,5 eurós mérséklődésnek felel meg.

A koronavírus miatt egyébként újabb óvintézkedéseket vezetett be Olaszország. Az összes oktatási intézményt bezárják március 15-ig, illetve felfüggesztik a tömeges eseményeket, bezárják a mozikat, színházakat. Arra kérték a lakosságot, hogy a 65 év felettiek ne menjenek az utcára, mivel az idősekre nézve különösen veszélyes az új koronavírus. Olaszországban 3 ezer fölé emelkedett a diagnosztizált betegek száma – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt. Európai gócpontok alakultak ki Németországban, Franciaországban és Spanyolországban, ezekben az országokban 2-300 betegről lehet tudni. Megjelent a fertőzés Magyarországon is, két hazánkban tanuló iráni diáknál mutatták ki a vírust, a tüneteik enyhék.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Az exportadatok hatására drágultak az agrártermékek

2020. február 5. 09:02

A vírus kitörése a kereskedelmi háborúra is kihathat, Kína már szinte biztosan nem fogja tudni tartani az első fázisban tett ígéretei egy részét, hiszen most kellene megérkeznie az első cseppfolyós földgáz állománynak.

Európában a vevők uralták a piacot

2020. május 15. 08:31

Európában pluszt hozott mind a négy fontos agrártermék kereskedése, nem csak a legközelebbi, hanem az azt követő két határidőre is, így zöldben állt az egész piac.

Áremelkedést okozhat a csökkenő ausztrál búzaexport

2019. június 22. 11:52

A gyengülő ausztrál export hatással lesz a globális referenciaárakra, amelyek május elejétől számított hat hét során már amúgy is közel 30 százalékot emelkedtek az alacsonyabb globális készletekkel kapcsolatos aggodalmak miatt.

Kedvez az idő az aratóknak - kiváló a kukoricának, napraforgónak

2018. július 3. 11:44

A héten nagyobb részt száraz időre van kilátás, és visszatér a nyári meleg is. Ugyanakkor előre láthatóan pénteken-szombaton érkezik majd egy hidegfront nyugat felől, mely záporokat, zivatarokat, és pár fokos lehűlést is hoz. Ez után azonban gyorsan visszatér majd az aratásra ideális idő.