COVID-Agrár

Koronavírus: Argentína javított a szójabab-ellátási problémákon

Agrofórum Online

A szójabab és a kukorica, illetve egyéb mezőgazdasági termékek Argentínából való kivitelét gyorsítja az az intézkedés, amely szerint a Buenso Aires-i kormányzat gyorsított az országba érkező teherhajók személyzetének ellenőrzését. Azt vizsgálják, hogy a személyzet tagjai között vannak-e koronavírussal fertőzöttek.

Miközben a szójabab betakarítását nem akadályozták a koronavírus-járvány miatti egészségügyi intézkedések a dél-amerikai országban az export lelassult a teherhajók személyzetének fertőzöttségi vizsgálatai miatt.

Az Argentínából exportált gabona nagy részét Rosarióban, a Buenos Airestől észak-keletre lévő, Parana-folyó parti kikötőben rakodják hajókra. Rosario környékén több városban is megjelent a koronavírus. Egy kormányrendelet értelmében az exporttevékenységet nem szabad megszakítani az országban.

A helyi tengerészeti ügynökség adati szerint péntektől számítva 21 hajó tervezett berakodás késlekedett Rosarióban. Nagyjából mindegyik hajó esetében egy napos késéssel kel számolni egy neve elhallgatását kérő helyi tisztviselő szerint – hívta fel a figyelmet a Thomson Reuters hírügynökség. A kikötő minden dolgozóját, beleértve az irodai alkalmazottakat is, a vontatóhajók személyzetét és a logisztikai folyamat egyéb dolgozóit is 14 napos karanténba akarták helyeztetni.

Az agrártermékek exportjában érdekelt társaságok kamarája közölte, hogy megérti a kormány azon törekvéseit, mely szerint minimalizálni akarják a vírus terjedésének esélyeit. Egyúttal azonban felhívták a figyelmet a szerződési kötelezettségek teljesítésének fontosságára és az egyoldalú intézkedésektől való tartózkodásra, miközben kiemelték, hogy a jelenlegi helyzetben nem, könnyű feladat az egyensúly fenntartása.

Argentínában egyébként rendkívül gyakoriak a munkavállalói sztrájkok, amelyek hagyományosan nagy akadályt jelentenek az ország gazdasági fejlődésében.

A Johns Hopkins kórház online adatbázisa szerint közép-európai idő szerint hétfőn este Argentínában 820 koronavírus-fertőzött volt és már 23 áldozata volt a járványnak a dél-amerikai országban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Majdnem nyolcmillió tonna az idei kukoricatermés

2019. november 14. 13:36

A betakarítás sikeres elvégzése mellett a gazdák az őszi vetésekkel is ütemesen haladtak idén. Az 1 millió hektáros őszi búza vetésterületének készültsége jelenleg 97%-os, a többi őszi vetésű gabonáé gyakorlatilag befejeződött.

Amerikában drágultak a gabonák múlt héten

2020. június 3. 06:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára stagnál öt nap után és a ugyanúgy a 188,25 euró/tonnás áron ment hétvégi pihenőre a kurzus, mint egy hete.

Vegyesen alakultak a múlt heti agrártermék-árak

2020. július 20. 08:03

Nagy zuhanáson van túl a zab és a rizs ára, előbbi 18,3, utóbbi 26,9 százalékkal csökkent az Investing adatai szerint.