Agrárközélet

Kilőtt a növényvédő szerek forgalma tavaly

MTI

Több mint 26 ezer tonna növényvédő szert értékesítettek tavaly Magyarországon, az abból származó nettó árbevétel 104,5 milliárd forint volt, amely 4,7 százalékkal múlta felül az előző évi bevételt - derült ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (NAIK AKI) hétfőn megjelent jelentéséből.

A jelentés alapján a növényvédő szerek felhasznált volumene 2019-ben 2,7 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest.

A legnagyobb mértékben 2019-ben a gyomirtókra (33 százalék) volt igény, ezt követi sorrendben az egyéb szerek (30 százalék), a gombaölők (19 százalék), valamint a rovarölő szerek (18 százalék) forgalma.

Az értékesítés közvetlen mezőgazdasági felhasználóknak a gombaölő szerből tavaly az előző évhez képest szinte változatlan volt, több mint 5000 tonnát tett ki, értékben pedig közel 29 milliárd forint volt. Rovarölő szerekből közel 5000 tonnát értékesítettek több mint 18 milliárd forintért. Gyomirtókból adták el a legtöbbet, mennyiségben 8840 tonnát, amelynek értéke meghaladta a 47 milliárd forintot. Egyéb szerekből 9,5 milliárd forintért közel 8000 tonnát értékesítettek.

A különböző hatásmechanizmusú szerek értékesítési árait vizsgálva megállapítható, hogy a gyomirtók átlagára 2,5, a gombaölőké 4,7 százalékkal emelkedett, a rovarölőké 5,6, míg az egyéb szereké 7,5 százalékkal visszaesett.

A külkereskedelmi forgalom alapján tavaly a növényvédőszer-import volumene 18,8, míg az exporté 1,5 százalékkal nőtt 2018-hoz képest. 2019-ben 66,3 ezer tonna növényvédő szert hoztak be az országba 151,7 milliárd forint értékben.

Az export értéke tavaly 185,9 milliárd forint volt, amely 10,9 százalékkal haladta meg az előző évit. A kivitt mennyiség 52,4 tonnát tett ki. 2019-ben az export forgalma értékben 22,5 százalékkal haladta meg az importét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Első szemlétől az aratásig – ingyenesen letölthetők a legfrissebb Nufarmer Magazinok (PDF)

2020. március 20. 11:18

Az idén 11. évfolyamába lépett Nufarmer Magazin friss, 28. száma minden eddiginél gazdagabb tartalommal jelentkezik: januártól egészen a betakarítási munkák utánig mutatja be a növényvédelmi feladatokat, valamint a Nufarm által forgalmazott növényvédő szereket.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Átláthatóbbá kell tenni a növényvédő szerek engedélyezését

2019. január 17. 07:33

Nyilvánosan hozzáférhetővé kellene tenni a növényvédő szerek engedélyezési eljárása során felhasznált tanulmányokat, köztük a vonatkozó adatokat és a növényvédő szerek felhasználására vonatkozó információt.

Szükséghelyzeti engedélyek zöldségtermesztőknek

2020. március 16. 11:01

A levél- és gyökérzöldséget termesztőknek egyre nehezebb (szinte lehetetlen) a csökkenő szerpaletta mellett megoldani a gyomirtást, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mint engedélyező hatóság a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kérésére 2020. március 03. napján kelt határozataiban engedélyezte az alábbi növényvédő szerek alkalmazását.