Agrárközélet

Nőtt a BASF mezőgazdasági részlegének bevétele

Agrofórum Online

Jó eredményről, de bizonytalan jövőképről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a német óriáscég, a BASF. Az agrárszegmens árbevétele 2,82 milliárd euróra hízott.

Különösen Európában és Észak-Amerikában mutatott fel dinamikus bővülést a BASF agárszegmense 2020 első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A koronavírus-járvány kezdeti hetei is beleesnek már a riportált időszakba, ekkor élénk keresletbővülést érzékelt a részleg. Ez ellensúlyozta a kis mértékben alacsonyabb piaci árszintet.

Tavaly még 2,65 milliárd eurós bevétele volt a szegmensnek az első negyedévben, ez most 6 százalékkal 2,82 milliárd euróra bővült. A működési eredmény (EBIT) csak 2 százalékkal javult, a tavalyi 772 millió euróról 787 millióra bővült. Az EBIT-marzs 1,3 százalékponttal 34,3 százalékra romlott, ez a mutató azt jelzi, hogy a bevétel hány százaléka a működési eredmény. Mindezt olyan piaci környezetben érték el, amikor az árak átlagosan 1 százalékkal csökkentek.

Európában a gyomírtó szerek és a vetőmagok fogytak jól a gyorsjelentés szerint. A működési eredmény növekedésében pedig a kereslet élénkülése mellett az alacsonyabb állandó költségek is szerepet játszottak.

Az egész BASF vállalatcsoport egyébként csökkenő, de a várakozásokat még így is felülmúló első negyedéves eredményről számolt be. Az árbevétel 7 százalékkal nőtt év/év alapon, míg a korrigált EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény 2 százalékkal csökkent. A befektetők számára jó hír, hogy a társaság fenntartotta a 2019-es év után javasolt 3,3 eurós osztalékot – húzta alá az Erste Befektetési Zrt. A bizonytalan környezet miatt az idei évre nem tud profitvárakozást adni a társaság, ez azonban már nem érte igazán váratlanul a befektetőket, egyre több cég esetében az látszik, hogy a jelen környezetben nem tudnak előrejelzést adni az idei évi eredmény alakulásáról.

A BASF csoport mintegy 122 ezer embert foglalkoztat és hat divízióba sorolják a tevékenységeiket. Ezek a Chemicals (vegyi anyagok), a Materials (anyagok), az Industrial Solutions (ipari megoldások), a Surface Technologies (felületi technológiák), a Nutrition & Care (élelmezés és gondozás) és az Agricultural Solutions (mezőgazdasági megoldások).

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

KWS új generációs kukoricahibridek 2019-ben - Gazdavélemények

2018. október 29. 10:27

A KWS Magyarország Kft. a 2019-es szezonra két új kukorica-, és egy napraforgóhibridet mutat be a magyar gazdálkodóknak.

A SZÓJATERMESZTÉS a kiváló- és megfelelő fajtával kezdődik

2019. március 20. 07:41

A 2018-as évben is helyeztünk ki új szójafajtákat vetőmagtermelő partnereinknél, a már meglévőkkel egyetemben. Az állandóságot jelentő ES GLADIATOR és ES MENTOR mellett, az utóbbi időben három újnak mondható fajtát ismerhettek meg a gazdatársak itt a Szigetközben.

Átadták a RAGT Termelői Verseny díjait az AGROmashEXPO-n

2020. január 24. 14:27

A 2019. évi versenyben az RAGT nagyágyújának az RGT Mexininek jutott a főszerep.

Csúcshibridek a megújult kukoricaportfólióban

2020. január 14. 07:36

Az elmúlt évek során egyre szélsőségesebbé váló időjárással kapcsolatos tapasztalatok is arra sarkallnak minket, hogy a termelést nehezítő legtöbb körülménynek ellenálló, kiegyenlített termőképességű, partnereink számára magas jövedelmezőséget biztosító új kukoricahibridekkel tudjunk versenyképes alternatívát felmutatni.