Agrárközélet

Várakozás feletti eredmény az AGCO agrárgépgyártótól

Agrofórum Online

Az első negyedévben 1,93 milliárd dolláros árbevétel mellett 64,7 milliós profitot ért el a Fendt, a Massey Ferguson és a Valtra anyacége.

Az idei esztendő első három hónapjában enyhén romlottak az AGCO bevételei éves alapon. Míg 2019 hasonló időszakában 1,99 milliárd dollár bevételt értek el, addig ez a szám most 1,893 milliárd dollárt tett ki. A nyereség ugyanezen az időtávon 65,1 millió dollárról 64,7 millió dollárra mérséklődött. Az egy részvényre jutó eredmény a tavalyi 85 dollárcentről 86 dollárcentere emelkedett, a közkézhányad szűkülése miatt. Ez az eredmény meglepetést okozott a piacon, ugyanis az elemzők előzetesen csupán 30 dollárcentes eredményre vártak papíronként. Az AGCO árfolyama idén 32,9 százalékkal zuhant, de az elmúlt egy hónapban 4,2 százalékkal emelkedett a kurzus.

Nyugat-Európában a traktoreladások 4, míg a kombájnértékesítések 17 százalékkal estek vissza. Ugyanez az adat Észak-Amerikában 6 és 22, míg Dél-Amerikában 8, illetve 17 százalékos mínusz. Az értékesítési árbevétel az Európát és Közel-Keletet egyben kezelő üzleti régióban 132,9 millió dollárról 109,2 millió dollárra csökkent az AGCO-nál. A csökkenést a térségben a koronavírus hatásaival indokolta a társaság.

„Komoly kihívások jelentkeztek az elmúlt negyedévben. Fő prioritásunk most a gazdálkodók kiszolgálása világszerte, minimalizálni akarjuk az új típusú koronavírus terjedésének hatásait a világ élelmiszer-előállítási értékláncára. Szigorú és összehangolt munkára van szükségünk a gyártás és az alkatrészutánpótlás fenntartása érdekében. Üzleti működésünket innovatív megoldások alkalmazásával tudjuk fenntartani” – hangoztatta Martin Richenhagen, a vállalat elnök-vezérigazgatója

Az AGCO öt márkanéven hozza forgalomba termékeit, ezek a Challenger, a Fendt, a GSI, a Massey Ferguson és a Valtra. Az társaság a termékeket a Fuse intelligens gazdálkodási megoldásokkal támogatja. Az 1990-ben alapított vállalat központja az Egyesült Államokban, a Georgia államban lévő Duluthban található. A Magyarországon is jelen lévő AGCO a világ egyik legnagyobb gép- és berendezésgyártója, mely kizárólag a mezőgazdasági ágazatra fókuszál.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Növekvő piaci részesdéssel nyerte tavaly a traktorpiacot az MTZ

2018. április 25. 09:31

Összesen 4218 traktort helyeztek forgalomba 2017-ben Magyarországon, ez 19,4 százalékos bővülés 2016-hoz és 6 százalékos bővülés a 2015-ös esztendőhöz képest, derült ki a Datahouse adataiból.

Az AGCO és a CNH is partnerek az új digitális projektben

2018. április 9. 09:01

A dolgok internete (IoT) magában rejti azt a lehetőséget, hogy megnövelje a mezőgazdasági hatékonyságot, de a különböző traktor- és gépgyártóktól származó termékek jelenleg “nem beszélik” mindig ugyanazt a nyelvet, tehát nem képesek digitális információ-cserére.

Traktorpiac: enyhe visszaesés áprilisban

2019. május 8. 12:34

Az áprilisi versenyt a John Deere nyerte 69 darab eladott traktorral, ami 18 százalékos piaci részesedést jelentett.

A Fendt teszteli a Precision Planting vetési technológiát

2018. december 23. 08:34

A Fendt név a farmerek termelését segítő innovatív technológiáiról híres. A Precision Planting fejlesztések a növény és a gyökérzet fejlődésére és ezáltal a terméseredményre fejtenek ki kedvező hatást. Ennek következtében a Precision Planting technológia ideálisan beilleszthető a Fendt Smart Farming programba.