Agrárközélet

A szójabab piacán gondokat okozhatnak a szankciók

Agrofórum Online

Az Egyesült Államok szankciókat vethet ki Kínára, amennyiben életbe léptetik a nemzetbiztonsági törvényjavaslatot.

Ezt Robert O’Brien, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója mondta. A javaslat alapján Peking egy ügynökséget hozna létre Hongkongban, a helyi kormányzónak rendszeresen jelentést kellene tenni a központi kormányzat felé. Ezzel a kínai kormány nem titkolt célja az amerikai befolyás csökkentése lenne – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. A kínai állami hírügynökség szerint az „egy ország, két rendszer” elve példátlan siker, ugyanakkor a város az egyik legjelentősebb nemzetbiztonsági kockázattá vált.

A kereskedelmi konfliktus kiéleződése rosszkor jön az agrártermékek szempontjából. A januárban megkötött kereskedelmi megállapodás után abban reménykedtek a termelők, hogy több szójababot és esetleg kukoricát tudnak értékesíteni az ázsiai országban. A piacon eddig is hiányolták a konkrét szállítási szerződéseket, de a koronavírus-járvány terjedése miatt amúgy lelassuló kereskedelemben továbbra is kivártak. Most, hogy már újra több szójababot vásárolhatnának a kínaiak újabba akadályokba ütközhetnek az értékesítések.

Tegnap egyébként több ezren tüntettek a törvényjavaslat ellen Hongkongban, a rendőrség könnygázt vetett be ellenük. Kína és az Egyesült Államok között amúgy sem felhőtlen a viszony, az amerikai korlátozásokra válaszul nemrégiben Kína azzal fenyegetőzött, hogy több amerikai nagyvállalat is felkerülhet a nem megbízható vállalatok listájára, többek között az Apple, a Boeing és a Cisco.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Háromhetes csúcson a szójabab – lezárták a tárgyalások első szakaszát

2019. december 16. 11:17

A jövőben a kereslet ugyan növekedhet, de azért az árakban nem várható drámai emelkedés.

Kína emelte az amerikai szójabab importját

2019. december 11. 12:17

A kereskedelmi tárgyalások folytatódnak, vasárnap jár le egy fontos határidő, amennyiben addig nem sikerül legalább részben megállapodni, emelkedhetnek az amerikai vámtarifák, és ismét elmérgesedhet a viszony a két nagyhatalom között.

A lassú kínai eladások miatt stagnál a szójabab ára

2019. október 25. 04:36

A szójabab ára október 11. óta a 928 és 944 dollárcent közötti sávban oldalaz. Szeptember végén még 883 dollárcentbe került egy véka szójabab, az árfolyam ezt követően erősödött a jelenlegi szintre.

Az agrárexport miatt mérgesedik el a kereskedelmi háború

2019. december 3. 14:33

A szójabab piacán komoly problémákat okozott eddig is kereskedelmi háború, ráadásul a kínaiak Dél-Amerikából vásárolják azt a mennyiséget, amit korábban az Egyesült Államoktól.