Agrárközélet

Oroszország maradhat a világ legnagyobb búzaexportőre

Agrofórum Online

Egy elemzés szerint az Oroszországból, Ukrajnából és Kazahsztánból származó búzakivitel stabil marad a 2020/21-es időszakban.

Ezek az országok az exportra szánt búza nagy részét a Fekete-tengeren keresztül exportálják főleg Afrikába és a Közel-Keletre az ügyfeleik számára. Ezek a régiók szintén fontos vásárlónak számít az Európai Unió számára, ahol az elemzők arra számítanak, hogy a száraz tavaszi időjárás miatt csökken a termés.

Az Oroszországból, Ukrajnából és Kazahsztánból származó búza kivitel a Thomson Reuters hírügynökség által megkérdezett szakértők előrejelzései szerint stabil marad, és várhatóan 60,2 millió tonnát tesz majd ki a július 1-jén kezdődő évben. A 17 elemző, kormányzati tisztviselő és agrárpiaci kereskedő megkérdezésén alakuló felmérés adatai szerint a három ország összesített 2020-as búzatermése 0,8 százalékkal 115,2 millió tonnára növekedhet majd. Ez a medián adatot jelöli.

Oroszország, amely várhatóan továbbra is a világ legnagyobb búza exportőre marad, versenyképességének fő kockázata a potenciális állami exportkvóta – nyilatkozta egy orosz banki elemző. Oroszország ebben az évben a 2019-s esztendőhöz képest kevesebb magas fehérjetartalmú búzát takaríthat be. Tavaly viszonylag magas volt ennek a részesedése a teljes termésen belül. Szakértők szerint ez nem jelenthet komoly problémát, mivel a teljes betakarítási mennyiség várhatóan csökkenni fog az Európai Unióban – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő mezőgazdasági tanácsadó.

Az ukrán kereskedők számára előnyt jelentene az ágazat orosz állami szabályozásával kapcsolatos egyértelmű stratégia ismertetése – fűzte hozzá egy kijevi kereskedő. Az átlagostól melegebb téli időjárás, a tavaszi esőzések és a forró április után Ukrajnában a termés minősége még kérdéseket vet fel.

Mindhárom ország búzakészletei alacsonyak a betakarítási szezon kezdetén. Az exportinfrastruktúra bővítése, amely alacsonyabb átrakodási költségeket tesz lehetővé, elősegíti azonban Oroszország és Ukrajna értékesítéseit.

A Közép-Ázsia legnagyobb gabonatermelőjének számító Kazahsztánban általában szeptemberben kezdődnek az aratási munkálatok. Most a meleg időjárás miatt komolyabb esőzésre lenne szükség az elkövetkező hónapokban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kiújultak a kereskedelmi feszültségek

2020. május 2. 15:17

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nehéz lesz visszaállítani a húsfeldolgozás szintén a korábban megszokott szintre.

Csak a malmi búza drágult Európában

2020. május 26. 08:03

nkább pesszimista volt a hangulat a párizsi gabonatőzsdén. Egyetlen termék ára emelkedett, ez a malmi búza volt. Chicagóban nem nyitott ki a parkett az Emlékezet napja miatt.

Jelenleg még kevés a kórokozó és a kártevő a növényállományokban

2020. március 9. 11:52

Jelenleg számottevő mennyiségű kórokozó vagy kártevő nem fertőzi az állományokat, de az idősebb leveleken azért megtalálhatóak az őszi fertőzés tünetei.

Kína egyre több amerikai szójababot vásárol

2020. június 4. 08:02

Az előző két naphoz hasonlóan szerdán sem volt határozott iránya a kereskedésnek a párizsi árutőzsdén. A repce és a malmi búza drágult, ám a takarmánybúza és a kukorica kurzusa csökkent a következő határidőre.