A levéllyukacsosodás fertőzi a gyümölcsöt is?

Agrofórum Online

Levéllyukacsosodás kezdeti tünetét fedeztem fel a kajszi levelein. Fertőződhetnek gyümölcsei is? Mi a teendőm, mivel permetezzek?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A levéllyukasztó betegség, vagyis a sztigmina (Stigmina carpophila) a csonthéjas kultúrákban, főként az őszibarack és kajszi fáknál okoz jelentős mértékű problémát, de esetenként szilván, meggyen, cseresznyén és mandulán is megfigyelhető. A kajszi levelén kezdetben 2-3 mm átmérőjű sárgászöld foltok jelennek meg, melyek barna, keskeny szegéllyel határoltak. Később a foltok közepe kieseik, barna szegélyük azonban megmarad. A hajtásokon is jelentkezhetnek a tünetek, hosszú ovális barna foltok formájában, amik a nyár vége felé kiszürkülnek. A fertőzött vesszők bőrszövete felrepedezhet, amennyiben a folt a vesszőt körülöleli, akkor a vessző elszárad.

A gyümölcsökön kezdetben 1-2 mm-es kerek, lilás-piros színű foltok jelennek meg, később közepük kiemelkedik. A termések belső szövetei a betegség hatására nem károsodnak. A kórokozó a kajszin elsősorban a gyümölcsöt, kisebb mértékben a levelet károsítja. Őszibarackon főleg a leveleken, hajtáson, ritkábban a gyümölcsön jelentkeznek a tünetek.

A fertőzés forrása a lehullott levél és a fertőződött fás részek, vagyis ahol a kórokozó áttelel. Az ősszel lehullott levelek összegyűjtésével és megsemmisítésével vagy talajba forgatásával és bomlásuk elősegítésével a következő évi fertőzés mértéke csökkenthető. Metszéskor a beteg vesszők levágása és megsemmisítése is akadályozza terjedésüket. Tavasszal rügypattanás előtt nagy lémennyiségű rezes lemosó kezeléssel alapozhatjuk meg a kórokozó elleni védekezést.  Bimbós állapotban, virágzáskor, valamin sziromhullás után a moníliás fertőzés elleni védekezéssel összehangolna makoceb, ciprodinil, penkonazol hatóanyagú szerekkel permetezzünk. A vegetációs időszakban a további kezelések szükségessége esetében ugyanezen készítmények is felhasználhatóak a levéllyukacsosodás elleni védelemben. Nagyobb megbetegedést követően célszerű a lombhullás után ősszel is a rezes lemosó kezelés megismétlése.

Miért érdemes összegyűjteni a lehullott lombot a kertben?

2019. október 16. 04:36

R. Éva kérdése: Kertemben többféle gyümölcsfa található, érdemes-e a lombot összegyűjtenem és megsemmisítenem? Kisebb lesz így a következő évi megbetegedés?

Mik károsíthatják a körtefát?

2020. május 27. 14:37

Körtefáim levelein és kicsi termésein sok furcsa elváltozást látok. Milyen kártevők fordulnak elő a körtén ilyenkor, miről ismerhetem fel azokat?

Mi lehet a burgonyagumó héján a barna gyűrű alakú rajzolat?

2020. február 25. 05:36

B. Ákosné kérdése: Burgonyagumókat vásároltam, némelyiknek a héján barna gyűrű alakú rajzolatok voltak. Étkezési célra felhasználhatom ezeket a gumókat? Mi az oka az érdekes „mintáknak”?

Mi károsít az eperfán?

2020. szeptember 5. 07:36

Kertemben található eperfám hajtásait valami összeszőtte. A levelek egy részét is elfogyasztották már a rajtuk található hernyók. Mit tehetek ellene?