Agrárközélet

Már elérhető a földügyi szabályok változásáról szóló kiadvány

NAK

2020. július 1-jén lépett hatályba a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény.

A jogszabály megszünteti a tulajdonjogilag rendezetlen jogállású földrészleteket a több mint két évtizede tartó földkiadási folyamat lezárásával. A folyamat eredményeképpen az érintett részarány-tulajdonosok megfelelő pénzbeli kártalanításával a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló, és eddig magántulajdonba nem került ingatlanok felett néhány kivételtől eltekintve az állam szerez tulajdont.

A törvényben foglalt szabályozással rövid időn belül a teljes részarány-földkiadási folyamat lezárható a továbbiakban ismertetésre kerülő szabályozással. Ez megnyugtató megoldása lesz egy hosszú folyamatnak, különös tekintettel a védett és védelemre tervezett természeti területekre, mely a korábbi jogi szabályozás fenntartásával még sok évig eltartott volna. A részarány-tulajdon megszüntetésének keretei rögzítésre kerültek, de számos, a gyakorlati jogalkalmazásból eredő módosítás is történt. A jogszabály 14 törvényt módosít, érintve a földügyi szabályozás egyes témaköreit is.

A most megjelent kamarai kiadvány célja a részarány tulajdon megszüntetésére vonatkozó eljárás és a földügyi szabályozásban bekövetkezett változások ismertetése.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A NAK és az AKI a mezőgazdasági őstermelők adózásáról és járulékfizetéséről végez online felmérést

2018. június 25. 06:38

A felmérés célja a mezőgazdasági termelők jelenleg érvényes őstermelői adózással és járulékfizetéssel kapcsolatos véleményének feltárása.

Idén a zöld és a kétszínű krizantém a sláger

2018. november 1. 08:33

Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel a krizantém esetében. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak.

Májusban Mezőfalván újra NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow

2019. április 5. 07:46

A NAK a MEGFOSZ közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását.

Március 20-ig lehet érvényesíteni az őstermelői igazolványokat

2020. január 16. 14:46

Amennyiben a megadott határidőn belül váltják ki a betétlapot, úgy az igazolvány érvényessége 2020. január 1-jéig visszamenőleges, ezáltal biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatossága.