Agrárközélet

Százezer hektárral növelnék az öntözhető területeket

MTI

Az öntözhető területek nagyságát százezer hektárral kívánja növelni 2024-ig az agrártárca - mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Debrecenben, a Tiszta víz 2020 című japán-magyar regionális agrárkonferencián.

Szinay Attila a január 1-jétől életbe léptetett új öntözési jogszabályokról és a pályázati lehetőségekről elmondta, hogy a klímaváltozás jelentős hatással van a mezőgazdaságra, például az egyenetlen csapadékelosztás miatt a legnagyobb összeget aszálykárra fizetik ki a kárenyhítési alapból.

Az államtitkár elmondta, hogy egy korábbi felmérés alapján 14 ezren gazdálkodó jelezte érdeklődését, akik egyébként 266 ezer hektárnyi területen fejlesztenék az öntözést. Az igény tehát megvan – szögezte le. A 2020. januártól életbe léptetett öntözésfejlesztési törvény szerint a mezőgazdasági termelőknek öntözési közösséget kell alakítaniuk, amely vízjogi engedélyek alanya lehet. Ehhez minimum 100 hektár szántóföldi terület szükséges, zöldség-gyümölcs esetében 10 hektár. Bevezették az öntözési szolgalmat is, amelynek értelmében a törvény erejénél fogva használhatják a más tulajdonát képező területet öntözés céljára.

Az államtitkár elmondta, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére 50 milliárd forintra lehet pályázni, amelyre a termelők és fiatal gazdák jogosultak. Eddig 18 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 4,3 milliárd forintot ki is fizettek – ismertette.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Módosult a vízgazdálkodási pályázat

2019. augusztus 1. 13:02

A felhívás 4.3. pontja módosult: a következő értékelési szakasz határnapja 2019. augusztus 1. napjáról szeptember 2. napjára változott.

Miből legyen sövény? II. rész – lombhullató sövénynövények

2019. június 26. 04:37

Milyen lombhullató, gyorsan növő vagy éppen dekoratív növényfajok alkalmasak sövény telepítéséhez? Melyik sövénynövény-fajnak mik az igényei, mire érdemes fokozottan ügyelni a kiválasztásnál?

Még mindig kevés az öntözéses gazdálkodás

2019. szeptember 24. 11:16

2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését.

Évelő dísznövények ültetésének és gondozásának alapszabályai

2019. január 23. 04:37

Az évelő dísznövényeket a türelmetlen, de dolgos kertész hálás barátainak is nevezik: a kiültetésüket követő néhány hónap alatt már színpompás, egészséges állományt képezhetnek. Ehhez viszont körültekintő helyválasztás és hosszú hónapok kitartó gondozása, védelme szükséges. Lássuk, milyen körülményekre figyeljünk, hogy egészséges évelő dísznövények díszítsék a kertünket!