Agrárközélet

A borkibocsátás számottevően csökkent az Európai Unióban

Grafikonok forrása: KSH

A tavalyi évben az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátási értéke 443 milliárd eurót tett ki egy becslés szerint, ez 2,0%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A kibocsátás volumene az előző évihez képest alig változott (+0,5%).

A kibocsátási érték 51%-át a növényi termékek, 40%-át az állatok és állati termékek, a fennmaradó részt pedig a másodlagos tevékenységek és a szolgáltatások kibocsátása adta – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

A növénytermesztés kibocsátásának értéke 1,5, az állattenyésztésé 2,7%-kal nőtt. Leginkább a burgonya-, a sertés- és a búzakibocsátás értéke emelkedett, a borkibocsátás viszont számottevően csökkent. A fontosabb növényi termékek közül még a gyümölcsök és az ipari növények értéke csökkent jelentősebben.

Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság együtt a teljes uniós kibocsátás 61%-át állította elő 2019-ben. Ezek közül az Egyesült Királyságban és Németországban nőtt, a többi országban csökkent a kibocsátás volumene. A szigetország az unió kibocsátásának 7,1%-át adta 2019-ben, ez alapján a közösségből való kilépésével 31 milliárd euróval kisebb kibocsátás adódik – derült ki a KSH adataiból. Az ország főleg az élőállat-, a tej-, a gabona- és az iparinövény-kibocsátásban játszik jelentős szerepet.

Magyarország az előzetes adatok szerint az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának 1,9%-át állította elő 2019-ben. A növényi termékek 2,1, az állatok és állati termékek 1,8%-át adta hazánk. Gabonaféléből az unió kibocsátásának 4,4, ezen belül kukoricából 11%-a származott Magyarországról. Iparinövény-kibocsátásunk 5,4%-kal járult hozzá az unió teljesítményéhez, ami elsősorban az olajos magvú növények termelésével függött össze – hívta fel a figyelmet a statisztikai hivatal. Baromfitermelésünk az unió teljes kibocsátásának 4,2%-át adta.

A jelentős kibocsátással bíró országok közül Romániában, Görögországban és Magyarországon van a legnagyobb, 4% feletti súlya a mezőgazdaságnak a bruttó hozzáadott érték termelésében. A mutató értéke a kelet-közép-európai és a déli országokban a legmagasabb. Ezzel ellentétben Belgium, az Egyesült Királyság és Németország részesedése 1% alatti. Az eltérő gazdaságszerkezetre utal, hogy Németország és Franciaország gazdaságához annak ellenére kismértékben járul hozzá az agrárium, hogy az unió kibocsátásának egyharmadát együtt adják – tette hozzá a KSH.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Romlottak az uniós búza és az árpa hozamkilátásai

2019. április 15. 09:47

Öröm az ürömben, hogy még a mérsékelt előrejelzés is 14 százalékkal magasabb érték a tavalyi terméseredménynél.

Határozott nem a dél-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásra

2018. február 15. 09:48

Latin-Amerikából tömegáru kerülne az európai piacokra, elsősorban a sertés-, a baromfi-, a méz-, a csemegekukorica- és az etanol-, a bio-üzemanyag termelők, az ezekkel foglalkozó vállalkozások számára jelentene konkurenciát.

8600 traktorral vették blokád alá Berlint – tüntettek a gazdálkodók

2019. november 28. 09:56

Gazdálkodók ezrei tüntettek Berlinben a szövetségi kormány és Brüsszel agrárpolitikája ellen. A tiltakozás a szigorodó környezetvédelmi, természetvédelmi előírások, a talajvíz védelmére vonatkozó szigorúbb műtrágya-előírások és a túlzott bürokrácia ellen irányult.

Agrárközélet Képgaléria

A mezőgazdaság jövője is az európai parlamenti választások tétje

2019. május 4. 06:48

Az európai parlamenti választás óriási tétje, hogy olyan képviselőket választanak-e, akik a magyar gazdák érdekeit képviselik Brüsszelben vagy olyanokat, akik Brüsszel érdekeit akarják megvalósítani Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter.