Agrárközélet

A Sano megvásárolja a Solum Mezőgazdasági Zrt.-t

MTI

A bajor tulajdonú Sano - Modern Takarmányozás Kft. megvásárolja a komáromi Solum Mezőgazdasági Zrt.-t és 12 milliárd forintos beruházással a világ egyik legkorszerűbb sertés- és szarvasmarhatelepét alakítja ki - jelentette be pénteken György László Komáromban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, az ügylet az első külföldi tulajdonszerzés egy stratégiai ágazatban, amelyet a kormány engedélyezett az ellenséges felvásárlások megakadályozására hozott törvény értelmében.

A törvény megszületése óta a kormányhoz 80 megkeresés érkezett, eddig tíz esetben született határozat, kilenc ajánlat nem minősült a törvény hatálya alá tartozónak – ismertette a politikus.

Csorba Zsolt, a Sano ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a komáromi cég részvényeinek 80 százalékot meghaladó részét vásárolták meg. A fejlesztések során a Solum szarvasmarhatelepén a tejelő tehenek számát 900-ról 2000-re növelik, a Sano saját sertéstelepén pedig 500 kocáról 1200-ra emelik az állományt.

A Sano digitalizált, a mesterséges intelligenciára alapuló mintagazdaságokat alakít ki. A létesítmények működtetése érdekében részt vesz a helyi szakképzésben, valamint kutatás-fejlesztési megállapodást köt a győri egyetemmel – tette hozzá az ügyvezető.

A Solum Zrt. a komáromi Klapka György Termelőszövetkezet utódjaként alakult, 122 résztulajdonosa van, 155 embernek biztosít munkát. A társaság 1600 szarvasmarhát tart, amelyből 770 tejelő tehén. Évente 7 millió liter tejet értékesítenek.

A társaság egyik legjövedelmezőbb ágazata a burgonyatermesztés, 350 hektáron évente 15 ezer tonnát termelnek, a mennyiség 90 százalékát áruházláncoknak értékesítik.

A vállalkozás összesen 1500 hektár szántót művel, ebből 1200 hektáron gépesített öntözőberendezésekkel.

A Solum Zrt. 2018-ban és 2019-ben 3 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el.

 

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Minden cseppjében családi vállalkozás

2020. január 10. 06:36

Az egykor egy tehénnel induló „vállalkozás” ma már mintegy 160 állatot számláló állománnyal rendelkezik, és a DARASSA TEJ Kft. termékei is felkerültek a hazai élelmiszerláncok polcaira.

Épül az ország egyik legnagyobb sertéshizlaldája

2018. március 30. 08:01

Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját építteti meg a magyar tulajdonú Claessens Group a Somogy megyei Böhönyén, a 4 milliárd forintos beruházással.

Tovább csökkent a sertések száma

2018. február 14. 10:15

Az elmúlt egy évben 18 ezerrel nőtt a szarvasmarha-, 6 ezerrel a juhállomány, ugyanakkor a sertések száma 37 ezerrel, a tyúkoké pedig 183 ezerrel csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A szarvasmarha-ágazat támogatását 2020 után is fenn kívánja tartani az Agrárminisztérium

2018. augusztus 13. 07:18

Az átmeneti nemzeti támogatások 2020-ig biztosan fennmaradnak, 2018-ban tervezik az előlegfizetést, amire október 16-a után kerülhet sor.