Agrárközélet

NAK TechLab verseny: szarvasmarha-tenyésztést támogató ötlet győzött

MTI

Szarvasmarha-tenyésztést támogató ötlet lett a győztese a NAK TechLab Egyetemi Ötletverseny budapesti döntőjének, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Design Terminál szakmai közreműködésével csütörtökön rendezett a mezőgazdaság kiaknázatlan lehetőségeinek feltárására.

Az ötletversenyre olyan egyetemi hallgatói csapatok jelentkezését várták, akik innovatív ötletükkel, hatékony megoldásaikkal segíthetik a hazai mezőgazdaság digitalizációját, egyúttal valós problémákra válaszolnak.

A döntőbe került hét csapat prezentációját szakmai zsűri értékelte.

Az első helyezett a CowBaj csapat lett, amelynek ötlete a szarvasmarha-tenyésztésben nyújt segítséget. Elmondásuk szerint a szarvasmarhák egyharmadánál lép fel sántaság, amelynek diagnosztizálása az állatorvosok részéről pénz- és időigényes, ezért ritkán végzik el. A csapat megoldása erre egy automatizált rendszer, amely mesterséges intelligenciával képes az állatok figyelésére. A kamerás megfigyelés adatait a rendszer továbbküldi egy felhasználóbarát alkalmazásba, ahol a gazda így követni tudja a szarvasmarháinak állapotát.

Az első helyezett jutalma egy drón volt, továbbá a nyertes csapat részt vehet egy nemzetközi innovációs fesztiválon, és további szakmai konzultációban is részesül a fejlesztés tökéletesítéséhez. Továbbá részt vehet a NAK TechLab inkubációs programban, amely egyedülálló lehetőség arra, hogy a startupok vezető nagyvállalati partnerekkel dolgozzanak a piacot meghódító megoldásaikon.

A második NAK TechLab inkubátor szeptemberben indul, augusztus 30-ig várják az érdeklődők jelentkezését.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

125 éves a New Holland Agriculture

2020. június 18. 04:36

A New Holland alapítóinak szándéka szerint a 125 év során arra törekedtek, hogy a farmereket kiváló termékkel, technológiával és szolgáltatással lássák el, ami által a termelés hatékony, fenntartható és profitábilis lesz.

Innovatív mezőgazdaság - Dr. habil Milics Gábor

2019. július 5. 16:47

Az agráriumban dolgozó személy felfogása kell, hogy elmozduljon a precíziós/helyspecifikus irányba.

Új klímatűrő almafajtát nemesítettek ki

2020. augusztus 15. 09:38

Az egyre melegedő klímával új fajtákat kell fejleszteni és forgalomba hozni annak érdekében, hogy a fogyasztók továbbra is ízes, ropogós almát fogyaszthassanak.

Itt az AMAZONE új dobása: önjáró Pantera 4503

2019. április 26. 06:39

A Pantera 4503 központi része egy Deutz 6-hengeres motor 218 lőerős motorteljesítménnyel. A kipufogógáz-utókezelés terén az AMAZONE a dízel-oxidációs katalizátorral és dízelrészecske-szűrővel felszerelt, környezetkímélő kipufogógáz-visszavezetésre helyezi a hangsúlyt.