Agrárközélet

Kevesebb húst esznek az osztrákok

Agrofórum Online

Az egy főre jutó átlagos húsfogyasztás 2019-re 1 kilogrammal csökkent a szomszédos Ausztriában. A hústermelés is enyhén csökken, 2019-ben a marha- és borjúhús előállítás a belső fogyasztás 142 százalékára, a sertéshús esetében pedig ez az adat 102 százalékra mérséklődött.

2019-ben Ausztria gazdaságai összesen mintegy 3,82 millió tonna tehén-, juh- és kecsketejet (-1% 2018-hoz képest), 2,09 milliárd tojást (+1%) és 4400 tonna halat (változatlan mérték) termeltek házi és külföldi piacokra. A hús esetében a bruttó hazai termelés (vágási tömegben, azaz a csontokat és a zsírt is beleértve) az előző év szintjén maradt és 910 300 tonnát tett ki. Ez derül ki az Statistik ausztriai adataiból.

Az önellátás mértéke, amely azt jelzi, hogy a hazai termelés mennyire képes kielégíteni a belső keresletet, a tej (beleértve a joghurtot) esetében 170 százalékot, a marha- és borjúhús esetében 142 százalékot, a sajt esetében 113 százalékot tett ki. Sertéshúsnál 102 százalék ez az adat. A következő termékek esetében az önellátás mértéke 100 százalék alatt volt, tehát a hazai termelés nem tudta teljes mértékben kielégíteni a keresletet: tojás (86 százalék), baromfi (72 százalék), vaj (69 százalék) és hal (6 százalék).

Az egy főre jutó fogyasztás 2019-ben 82,2 kg tej, 23,4 kg sajt, 5,6 kg vaj, 242 tojás és 93,8 kg hús volt. Nem minden került az emberek tányérjaira – valójában csak 62,6 kg húst ettek meg, szemben a 2018-as 63,6 kg-mal. Az egy főre jutó fogyasztás fennmaradó harmadát a csontok, a pazarlás miatti hulladék, illetve a kutya- és macskaeledelként feldolgozott mennyiség tett ki.

A vizsgált évben húsból (377 200 tonna; +2%), tejből (68 200 tonna; +5%), sajtból (125 800 tonna; +4%) és halból (74 400 tonna; + 1%) is behozatalra szorult Ausztria. Ugyanakkor 517 500 tonna húst (+3%), 532 500 tonna tejet (+2%) és 153 200 tonna sajtot (+1%) exportáltak ebben az időszakban.

2018-hoz képest a mezőgazdasági külkereskedelem volumene, mind a növényi, mind az állati termékek tekintetében 23,7 milliárd euróról 25 milliárd euróra nőtt. Ez Ausztria teljes külkereskedelmének 8,0 százalékának felel meg, amely 2019-ben összesen 311,3 milliárd eurót tett ki.

A mezőgazdasági import értéke 12,2 milliárdról 12,7 milliárd euróra, az exporté pedig 11,5 milliárdról 12,3 milliárd euróra emelkedett.

A fő kereskedelmi partnerek az Európai Unió tagállamai voltak, az import 83 százalékával és az export 75 százalékával.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A húsárak drágulására lehet számítani - Dél-Koreában is felütötte fejét a sertéspestis

2019. október 26. 10:36

A napokban Dél-Korea bejelentette, hogy már öt farmon találtak sertéspestisben megbetegedett állatokat, elsősorban az észak-koreai határ közelében, és szeptember 17-e óta több mint 15 ezer sertés kényszervágását rendelték el.

Börtönbüntetést kaptak a húsforgalmazók

2019. március 9. 09:16

A vádlottakat rossz minőségű termék forgalomba hozatala és a megfelelőség hamis tanúsítása bűntettében, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségében találták bűnösnek.

Kínán kívüli sertéstelepekkel küzdenének a húshiány ellen

2020. március 17. 12:37

A minden korábbinál súlyosabb hatású afrikai sertéspestis a kínai állomány csaknem felét elpusztította. A pekingi vezetés ezért sürgeti a helyi hatóságokat, a minősített kínai cégeknek arra ösztönözzék, hogy hagyják el az országot és azokban az országokban hozzanak létre sertéstelepeket, amelyekben nem pusztít a betegség.

A hús iránti igény globális növekedéséből a kereskedőcégek is profitálnak

2020. január 15. 07:42

A Cargill, más globális gabonakereskedőkhöz hasonlóan, a rosszul teljesítő eszközök leépítését tervezik és olyan üzletágakba akarnak fektetni, amelyek nagyobb haszonkulccsal kecsegtetnek. Ide tartozhat a húsipar területe.