Zöldség-Gyümölcs

160 ezer tonna görögdinnye termett idén hazánkban

MTI/AM Sajtóiroda

Itthon idén 160 ezer tonna görögdinnye termet, ez tízezer tonnával kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor a termőterület nagyobb arányban, mintegy húsz százalékkal csökkent - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben.

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának nyitó rendezvényén, a Xantus János Állatkert előtt tartott sajtótájékoztatón részletezte, hogy a koronavírus-járvány miatt tavasszal a termelők bizonytalanok voltak, hogy mennyi dinnyére lesz szükség.

Ezért a termőterület a tavalyi ötezerről idén négyezer hektárra csökkent. Az, hogy a húsz százalékos termőterület-csökkenés mellett csak tízezer tonnával csökkent a görögdinnye mennyisége, az a jó fajtaválasztásnak és a jó agrártechnológiának is köszönhető – mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelően egyre több a magszegény dinnye, a hibrid és az oltott félék. A termés jó minőségű, a 160 ezer tonna mintegy hatvan százaléka exportra megy, főként Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba.

Tarpataki Tamás kitért arra is, hogy az ültetés csúszása és a kedvezőtlen időjárás miatt a betakarítás is kitolódott, ebből következően a görögdinnye elérhetősége is hosszabb lett. Jó esetben szeptember végéig lehet jó minőségű termést vásárolni az üzletekben – mondta. Részletezte, hogy a fogyasztók átlagosan az 5-7, vagy 4-8 kilogrammos dinnyéket keresik, egy ember pedig 8-12 kilogrammot fogyaszt egy szezonban átlagosan.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy idén is Nyár, dinnye, szeletem címmel indították el a fogyasztást ösztönző kampányt. Kiemelte, hogy le kell számolni a görögdinnyéhez kötődő Lőrinc-napi hiedelemmel, amely szerint augusztus 10-től a dinnye belseje kásás lesz. A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.

A kampány szeptember 14-ig tart, ennek részeként kóstoltatásokat tartanak, valamint online felületeken népszerűsítik a görögdinnye fogyasztását. Az ügyvezető-helyettes kitért arra is, hogy a görögdinnye jótékony hatással van a szervezetre, alacsony cukor és kalóriatartalma miatt a diétás étrendbe is beilleszthető. Mivel kilencven százalékban vizet tartalmaz, jótékonyan hat az emésztésre, a bennük található vitaminok pedig erősítik a szervezetet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Végre: jön a magyar görögdinnye!

2019. július 12. 11:49

A jövő hét elején már az egész országban elérhető lesz a hazai, minőségi, friss görögdinnye.

Még várni kell a nagyobb mennyiségű hazai dinnyére

2019. június 24. 11:33

Kár lenne temetni a dinnyeszezont, mert a másodvirágzásból augusztusban még nagyobb termés is jöhet a földekről.

Megalakult a kamara dinnye munkacsoportja

2019. május 9. 06:47

2018-ban a görögdinnyét 4844 hektáron termeltek, a betakarított mennyiség 158 655 tonna volt.

Felemás az idei dinnyeszezon

2018. szeptember 13. 07:15

Ma Magyarországon számtalan fajta áll a termelők rendelkezésére, azonban kevesen vannak közülük, akik a kereslet alapján határozzák meg a választott típust.