Agrárközélet

Élelmiszeripari cégek kerülnek a nagy tőzsdeindexekbe

Kép: deliveryhero.com/newsroom

Az Absolut vodka, a Chivas Regal, a Ballantine’s, a Beefeater, a Jameson márkákkal rendelkező francia Pernod Ricard az egyik legjelentősebb európai tőzsdeindexben, míg az ételkiszállítással foglalkozó Delivery Hero a legfontosabb német tőzsdeindexben kap helyet.

Jelentős változások lépnek életbe az ötven legnagyobb európai céget tömörítő Euro Stoxx 50 indexnél szeptember 21-én. Az indexből kikerül a Societe Generale, a Banco Bilbao, a Fresenius, a Telefonica és az Orange. Helyettük bekerül a többek között az Absolut vodka, a Chivas Regal, a Ballantine’s, a Beefeater, illetve a Jameson márkákkal rendelkező francia Pernod Ricard, az Adyen, a Prosus, a Vonovia és a Kone. A szokatlanul nagy mozgás oka, hogy az elmúlt hónapokban a befektetők a növekedési részvények felé fordultak, melyeknek a piaci kapitalizációja jelentősen megemelkedett. A fenti felsorolásból is látható, hogy elsősorban a bankszektor és a telekommunikációs szektor veszít súlyt az index átsúlyozásával – hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt.

A várakozásoknak megfelelően az ételkiszállítással foglalkozó Delivery Hero váltotta nemrég a Wirecard-ot a DAX indexben. A DAX (németül Deutscher Aktienindex) Németország harminc legfontosabb vállalatának tőzsdei állapotát mutatja. A mostani felülvizsgálatot egy új szabály tette lehetővé, ez alapján a botrányba süllyedő Wirecard-ot soron kívül kizárták az indexből.

A különböző tőzsdeindexbe többnyire a tőzsdei részvények forgalma és az adott cég tőzsdei kapitalizációja, azaz összértéke alapján kerülnek be a különböző vállalatok papírjai. Az indexeket bizonyos időközönként rendszeresen felülvizsgálják és ki-, illetve bekerülnek egyes papírok, vagy azoknak indexen belüli szerepe, azaz súlya változik. Most két élelmiszeriparban érdekelt társaság papírjai kerültek be két fontos indexbe. Ennek nem csak a mutató által jelentett presztízs miatt van szerepe, hanem vételi erőt is jelent a részvényekre nézve. Számos befektető nem egyenként vásárol különböző papírokat, hanem indexen keresztül fektet be egyes régiókba. Aki például a vezető európai cégekben lát fantáziát az az Euro Stoxx 50 indexet is választhatja. Ugyanez a helyzet az olyan befektetőknél, akik általában a német gazdaságban látnak fantáziát, ők a DAX-index alapján kereskedhetnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Akár húszmillió embert is elláthatna a magyar élelmiszergazdaság

2019. május 13. 08:47

Magyarország csak akkor tud a mezőgazdasági és élelmiszeripari versenybe beszállni, ha alkalmazza a digitalizáció és az automatizáció lehetőségeit és ha fejlődik a szektorban dolgozók együttműködése.

Felmérik az élelmiszeripari vállalkozások digitalizációs helyzetét

2019. április 8. 14:18

A vizsgálat csak az ágazati szereplők segítségével, közreműködésével végezhető, ezért kérik az élelmiszeripari vállalkozások képviselőit, hogy a kérdőív kitöltésével segítsék felmérni a jelenlegi állapotot.

Növekedett a húsfogyasztás

2018. szeptember 14. 05:50

Az eredményességet tekintve Magyarországon az élelmiszeripar a második a járműgyártás után, ugyanakkor tovább kell növelni az élelmiszeripar termékeinek értékesítését, amihez állami szerepvállalásra is szükség van.

Díjaznák a legjobban működő vidéki innovációs együttműködéseket

2019. január 31. 10:33

Az innováció vidéken nemcsak az új termékek és szolgáltatások átvételéről, hanem a közös gondolkodásról is szól.