Agrárközélet

Tízmillió tonnával csökkenhet a kukoricatermés Kínában

Agrofórum Online

Kína kukoricatermése várhatóan akár 10 millió tonnával, vagyis csaknem 4 százalékkal csökkenhet a pekingi kormány legfrissebb becslései szerint. Az erős keleti szél és az esőzések kárt tettek a növényekben az ország északkeleti részén, amelyet kukoricasávnak is neveznek, mert ezek a főbb termőterületek.

A várható veszteségek rekordmagasságba emelték a kukorica árát Kínában, és aggodalmakat váltottak ki a világ második legnagyobb gabonafogyasztójában az esetleges kínálat hiánya miatt. A történtek hatására fellendülhet az import.

„Úgy gondoljuk, hogy az északkeleti régió kukoricakibocsátása ebben az évben, azaz a termés 5, vagy akár 10 millió tonnával csökkenhet” – mondta Zhang Dalong, a COFCO határidős elemzője, utalva a Földművelésügyi Minisztérium legfrissebb termelési becslésére, amelyben a 2019/20-as terméshez évben 260,7 millió tonna szerepel.

„A gabona termelésére és minőségére gyakorolt időjárási hatás hosszabb távon is érezhető lesz” – tette hozzá Zhang.
Három tájfun augusztus végén és szeptember elején Heilongjiang, Jilin, Liaoning és Belső-Mongólia tartományokban söpört végig.

„A lelapított növényekről megfelelő eljárással, betakarítható a termés, de sok a bizonytalanság” – mondta Meng Jinhui, a Shengda Futures agárkereskedelmi cég vezető elemzője.

„A betakarítás költségei mindenképpen növekedni fognak, és növekszik annak a kockázata, hogy a kukorica penészesedik” – mondta Meng, akinek a kezdeti becslései szerint az északkeleti régió kukoricakibocsátása körülbelül 5 millió tonnával csökken majd.
A termésveszteség éppen akkor következik be, amikor a gyorsan fellendülő húsipari ágazat felől a kereslet erősödik az országban.

A magasabb árak hatására az északkelet-kínai gabonakereskedők kibővítették a tárolókapacitásokat. Közben egyes várakozások szerint a mezőgazdasági termelők az idén le akarják állítani az eladásokat.

A termelésveszteség Heilongjiangban, Kína legnagyobb kukoricatermelő tartományában akár 20 százalék is lehet – áll egy elemzőcég jelentésében.

A belföldi kibocsátás csökkenésével várhatóan Kína többet importál olyan nagy termelő országoktól, mint az Egyesült Államok – hívta fel a figyelmet a Thomson Reuters hírügynökség.

„Több kukoricát kellene vásárolnunk” – mondta az egyik állami tulajdonú mezőgazdasági kereskedelmi társaság ügyvezetője.

„A tengerentúli kukorica olcsó, ezért van értelme vásárolni. Nincs elég takarmánymagunk és csak vásárolhatunk” – mondta az ügyvezető, aki nem akarta elárulni a nevét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Múló politikai bizonytalanság – erősödő jegyzések

2019. december 16. 14:17

A hazai piacon nagy a csend, az ünnepek közeledtével már nem csak az üzletkötések, de a szállítások is lassan leállnak. A szokásos két ünnep közötti időszak most még rövidebb lett, mindenki igyekszik lezárni folyamatban lévő ügyeit még a héten.

Az időjárás miatt drágult a kukorica

2020. január 11. 08:39

Az Egyesült Államok középnyugati térségeiben a tavalyi időjárási körülmények miatt valószínűleg a vártnál alacsonyabbak voltak a terméshozamok a kukorica esetében.

Eddig 37,6 millió tonnás az ukrán gabonatermés

2020. szeptember 27. 12:03

A kijevi agrárminisztérium arra számít, hogy a gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról az ország legnagyobb részén jelentkező súlyos aszály miatt.

Öt hete drágul a szójabab

2020. január 4. 17:05

Kína északi határain enyhítette a szójabab behozatalára vonatkozó előírásokat, ami növelheti az Oroszországból, Kazahsztánból és Ukrajnából beszerezhető mennyiséget és konkurenciát jelenthet az amerikai terméknek.