Agrárközélet

Nem kell spájzolni: van elég élelmiszer

NAK

A koronavírus járvány első hullámakor bizonyította a magyar élelmiszeripar, mezőgazdaság, hogy hosszú távon, folyamatosan képes biztosítani a lakosság élelmiszer-ellátását. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hangsúlyozza: továbbra sem kell majd aggódni amiatt, hogy hiány lenne az alapvető élelmiszerekből.

Az élelmiszer-ellátásban nem lesz fennakadás, a hazai élelmiszerek biztonságosak, az előállítás során szigorúan követik az előírásokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A köztestület emlékeztet arra, hogy tavasszal a lakosság nagy része – feleslegesen – felvásárlásba kezdett; jelenleg szerencsére nincsenek erre utaló jelek. A kamara tavasszal is felhívta a figyelmet arra, hogy nincs ok pánikszerű felvásárlásokra, „Ne spájzolj!” néven kampányt is indított. A következő hónapokban a fogyasztók is felismerték, hogy nem volt és nincs ok aggodalomra az ellátás folyamatossága miatt.

Magyarország – adottságai révén – nemcsak hogy önellátó élelmiszerből, de egyben jelentős élelmiszer-exportőr is. A járványhelyzetben különös jelentősége van ennek: a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar folyamatosan képes biztosítani a lakosság számára az élelmiszereket, de az ország termelési potenciálja még ennél jóval magasabb szintre is emelhető.

Az élelmiszeripar a harmadik legnagyobb feldolgozóipari ágazat hazánkban, az 5400 aktívan működő élelmiszer-vállalkozás közvetlenül mintegy százezer embert foglalkoztat, a magyar mezőgazdaság által megtermelt alapanyagok 65 százalékát dolgozza fel minőségi élelmiszerekké. Magyarország élelmiszer-termelésénél mindig elsődleges szempont a belső piac ellátása, és csak ezt követően történik meg a felesleg exportja. A hazai kiskereskedelmet tekintve pedig elmondható: a boltok polcain évek óta az élelmiszerek több mint kétharmada hazai áru.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Növekedhet az import élelmiszerek aránya, ha csökkennek az agrártámogatások

2019. április 19. 08:02

Sajnálatos, hogy a 2020 utáni hétéves tervezési időszak előkészítésekor nem újabb programok indításáról folyik a vita Brüsszelben, hanem arról, mennyi pénz fog rendelkezésre állni és ebből mennyi jut hazánknak.

Eldőlt: egészségesebbek lesznek az ételek

2019. január 28. 05:37

Átlagosan 10 százalékkal csökkenti termékei cukor-, zsír- és sótartalmát 2020-ra mintegy 400 cég Spanyolországban. Ezt a kötelezettséget vállaló cégek között olyan nemzetközi márkák is megtalálhatók, mint a Coca Cola, a Lidl vagy a McDonald's.

Hogyan szabadulhatunk meg a kamrában repdeső apró lepkéktől?

2020. január 21. 05:37

C. Evelin kérdése: Élelmiszerkamrámban apró lepkék repdesnek. Hogyan tudok megszabadulni tőlük?

6,5 milliárd forint értékű élelmiszert gyűjtött be tavaly a Magyar Élelmiszerbank Egyesület

2019. január 21. 13:03

Az egyesület 180 000 nélkülöző - gyermekek, családok, idősek, fogyatékkal élők, hajléktalanok - rendszeres ellátását biztosítja, negyedévente pedig további közel 120 000 rászorulót is támogat.