Agrárközélet

A mezőgazdaság jövője az új technológiák támogatásában rejlik

Corteva Agriscience

Az innováció a kulcs a fenntarthatóság és az élelmezésbiztonság eléréséhez – mondta a Corteva Agriscience alelnöke, Anne Alonzo vitaindító beszédében a Politico Agriculture and Food Summit - Mezőgazdaság és élelmiszer konferencián.

A Corteva Agriscience 2021 júniusában fogja ismertetni a működéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló tervét, hangzott el egy kiemelt jelentőségű rendezvényen, amelyen politikai döntéshozók és a mezőgazdasági ágazat képviselői voltak jelen.

A bejelentést Anne Alonzo, a Corteva Agriscience külkapcsolatokért felelős alelnöke és a fenntarthatóságért felelős vezetője tette a negyedik Politico Agriculture and Food SummitMezőgazdaság és élelmiszer csúcstalálkozón, amelyre idén online került sor. Az esemény fő szponzora a Corteva volt.

Anne Alonzo „Átmenet a zöld mezőgazdaságba” című vitaindító előadásában elmondta, hogy a COVID-19 járvány rávilágított arra, hogy az innováció milyen fontos szerepet játszik az élelmiszer-ellátás jövőbeli biztosításában.

„Egyetlen környezetvédelmi kérdés sem lehet sürgetőbb, mint az éghajlatváltozás kérdése” – mondta Alonzo. „Az elmúlt két évben a Corteva Agriscience a mezőgazdaság, az üzleti élet, a kormányzat és a civil társadalom vezetőivel vitatta meg, hogy miként lehet közös munkával létrehozni a klímapozitív mezőgazdaságot.”

A Corteva célja – azaz a termelők és a fogyasztók életminőségének javítása – messzemenően összhangban áll az EU Green Deal programjával, de emellett Anne Alonzo elmondta, hogy a vállalat szigorú hatásvizsgálatot készít a gazdálkodást és a gazdák megélhetését érintő politikai lépésekről.

Felszólított mindenkit, aki a mezőgazdaságban vagy agrárvállalkozásban dolgozik, hogy „vegye ki a részét annak megformálásában, hogy miként védjük meg a bolygónkat, hogyan támogatjuk a gazdákat, és hogyan látjuk el magasabb tápértékű élelmiszerrel a fogyasztókat.” Ez, ahogy Alonzo elmondta, az új technológiák támogatását és a tudományos alapokon történő politikai döntéshozatali megközelítést jelenti.

„Üzleti, civil vagy vállalati vezetőként az Önök hangjának súlya van” – mondta. „Közös munkával elérhetjük azonban, hogy minden vélemény, különösen a gazdálkodóké, meghallgatásra találjon. Ha együttműködünk a jól bevált gyakorlatok terén, ha a tudományon alapuló szakpolitikák mellett állunk ki, ha a gazdálkodóinkat és a gazdálkodó közösségeket tartjuk szem előtt minden tevékenységünk során, akkor bármit elérhetünk.”

A világjárvány okozta bizonytalanságra reflektálva elmondta: „Az elmúlt hónapok eseményei teljesen világossá tették, hogy felhívásunk – ami valójában a világ számára tett ígéretünk – soha nem volt még ilyen fontos.” Bár bizonytalan időket élünk, egyértelmű, hogy a „szokásos üzletmenet” már nem lehet opció a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés jövőjét tekintve – tette hozzá.

A csúcstalálkozón reflektorfénybe került a Corteva Agriscience 2030-ig szóló Fenntarthatósági Stratégiája is. A stratégia 14 célt tartalmaz, amelyeket a következő 10 évben kell a vállalatnak elérni. A stratégia négy alappillére: a mezőgazdasági termelők javát szolgáló célok; a termőföld javát szolgáló célok; a közösségek javát szolgáló célok, valamint a vállalat működésére vonatkozó célok.

További felszólalók között szerepeltek az Európai Bizottság tisztviselői, európai parlamenti képviselők, a résztvevő országok miniszterei, valamint civil szervezetek. Az EU Green Deal kezdeményezése, az Európai Bizottság Biológiai Sokféleség és a Gazdaságoktól az Asztalig elnevezésű programja, a közös agrárpolitika reformja (CAP), a változó fogyasztói szokások, a génszerkesztés, az áttörést jelentő technológiák, az élelmiszerekre vonatkozó előírások, az állatok jóléte, a COVID-19 járvány megértése és következményei is szerepeltek a napirendi témák között.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tudja-e Ön? - Mi történik a szalmával a gabona betakarítása után

2020. május 24. 11:03

A gabonatermesztési technológiák fejlődésével folyamatosan nő a termésmennyiség. A magok betakarítása után viszont ott marad a nagy mennyiségű szalma, amellyel valamit kezdeni kell.

Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya

2019. május 23. 09:33

A mezőgazdaságban továbbra is a forinthitelek a meghatározóak, részesedésük a mezőgazdaság hitelállományán belül változatlanul 90 százalék felett van.

Hálózatba kötve

2019. február 26. 11:11

Az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközök térnyerésével párhuzamosan kezdtek dinamikusan növekedni a közösségi hálózatok is. Ki hinné, hogy a Facebook mindössze 15, a YouTube pedig 14 éve indult világhódító útjára?

Nemzetgazdasági érdek az agrárium fejlődése

2019. május 8. 06:17

Az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban


Warning: Unknown: Write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/cpanel/php/sessions/ea-php81) in Unknown on line 0