Zöldség

Mit tehetünk, ha elhúzódik a karfiol termésképződése?

Agrofórum Online

A karfiol – szemben a többi káposztafélével – igényesebb a hőmérsékletre, a páratartalomra és a tápanyagok, mindenek előtt néhány mikroelem (bór és molibdén) ellátása iránt. Ebből adódóan termesztése nehezebb, több élettani, úgynevezett fiziológiai fejlődési rendellenessége ismert, amely a vízellátással, a hőmérséklettel vagy a tápanyagokkal van összefüggésben.

Ide sorolható az utóbbi időben gyakran tapasztalt rózsaképzés elmaradás vagy elhúzódás is, amikor egészséges és nagy (túl nagy) lombozata van a növénynek, de nem terem. Már a rózsának kellene mutatkozni a levelek között, de csak a lombozat fejlődik. A jelenség az utóbbi években tapasztalható meleggel, mindenekelőtt az augusztusi meleg éjszakákkal van összefüggésben.

A karfiol jarovizációját – mint a többi káposztaféléjét is – a hideg, a lehűlés váltja ki. Ha ez elmarad, vagy nem süllyed a hőmérséklet rendszeresen éjszakánként 18-20 oC alá, a termés nem vagy csak késve alakul ki. A nemesítők próbálkoznak a melegben is jól és biztosan termő fejet képező fajták előállításával, de ezeknek a fajták a széleskörű elterjedése még várat magára.

Mit lehet tenni? Hogyan lehet a hőmérsékletet legalább az éjszakai órákra csökkenteni?  Szabadföldön a hőmérsékletet szabályozni nagyon nehéz, egyetlen lehetőség a termőterület hideg vízzel történő intenzív öntözése. Az éjszakai órákban nagyadagú öntözéssel (30-40 mm) mérsékelhető a meleg, és ha ezt a kései fajtáknál augusztus közepén elkezdjük, megindulhat a generatív szakasz, azaz a termés kialakulása a kívánt időben.

(Terbe István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A metrafenon hatása a csiperketermesztésben megjelenő gomba kórokozókra

2020. május 29. 04:36

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben csiperkegombát fogyasztunk, aminek nagy előnye, hogy nem szezonális termék, termesztése az év 12 hónapjában folyamatosan zajlik. Ez a termesztési mód azonban kedvez a gomba károsítóinak a felszaporodásban.

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2020. május 28. 07:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.

A póré: kellemes ízű, sokoldalúan felhasználható, egészséges zöldségkülönlegesség

2020. május 21. 07:39

A póréhagyma (Allium ampeloprasum L. var. porrum) az Alliaceae (hagymafélék) családjába tartozó, kétéves, lapos levelű, hagymatestet nem fejlesztő hagymaféle.

Támrendszeres konzervuborka termesztése III. - Tápanyagellátás

2020. május 17. 04:36

Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel.

Zöldség-palántanevelés és buktatói (II.)

2019. november 3. 04:36

Kétségtelen, hogy a legtöbb vita a palántanevelés kapcsán a földkeverékek minősége és használhatósága körül zajlik. A fertőzöttség veszélye minden olyan közeg esetében fennáll, amelyet már növénytermesztésre használtak.

Hét kiemelt beruházás előkészítése zajlik az öntözésfejlesztésnél

2019. szeptember 18. 09:47

A következő tíz évben 170 milliárd forint áll rendelkezésre az öntözési vízkínálat és vízkereslet fejlesztésére.

Évelő dísznövények ültetésének és gondozásának alapszabályai

2019. január 23. 04:37

Az évelő dísznövényeket a türelmetlen, de dolgos kertész hálás barátainak is nevezik: a kiültetésüket követő néhány hónap alatt már színpompás, egészséges állományt képezhetnek. Ehhez viszont körültekintő helyválasztás és hosszú hónapok kitartó gondozása, védelme szükséges. Lássuk, milyen körülményekre figyeljünk, hogy egészséges évelő dísznövények díszítsék a kertünket!

Tovább folytatódik a hazai öntözésfejlesztés

2019. április 12. 11:16

Az öntözés fejlesztése hosszú távon akkor lesz sikeres és a mezőgazdasági vízgazdálkodás akkor lesz fenntartható, ha a termelők gazdaságosan öntöznek.