Agrárközélet

13 forintos alma – ebből demonstráció lehet almalé helyett

MTI

A Magosz elnöke szerint csak az „őrült profitéhség” indokolja a léalma indokolatlanul alacsony felvásárlási árát.

Jakab István az M1 aktuális csatornán kijelentette: a léalma felvásárlásáról folyó vitában a demonstráción kívül is vannak még eszközök a gazdák kezében. Mint mondta, vizsgálni lehet a három feldolgozó kapcsolatát, mert szerinte kartellgyanú merülhet fel, és ugyancsak vizsgálhatnák a gazdákkal kötött szerződéseket is, de az sem elképzelhetetlen, hogy a gazdák összefogásával létesüljön egy feldolgozó üzem, amely piaci zavarok esetén működhetne.

MTI Fotó: Balázs Attila

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy szerdán tárgyalnak újra a felek, addig a gazdák nem szállítanak almát a feldolgozó üzembe.

A felvásárló által kínált 13 forintos kilónkénti ár – amely szavai szerint a szüretelés és a beszállítás költségét sem fedezi – a Magosz adatai szerint a térség más országaiban alkalmazott áraktól is jócskán elmarad. Lengyelországban 25 forint körül mozog a léalma felvásárlási ára, Németországban és Ausztriában pedig még ezt a szintet is meghaladja – mondta Jakab István.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.

Gyümölcsösültetvény-összeírás: tarolt az alma és a meggy - feljövőben a bodza

2018. május 29. 11:27

A felmérés közel 15 ezer gyümölcstermesztő gazdaság több mint 37 ezer ültetvényére terjedt ki.

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Milyen kártevő van az almafámon, hogyan tudok tőlük megszabadulni?

2020. július 31. 07:20

Almafámon fehér, vatta szerű telepek jelentek meg a friss hajtásokon. Milyen károsító lehet ez és hogy kell védekeznem ellene?