Agrárközélet

300 milliárd forintot biztosít a kormány az élelmiszeripar fejlesztésére

Agrofórum Online

Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít - mondta Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Budaörsön, kedden.

Laszlovszky Gábor felidézte, hogy 2012-ben stratégiai ágazattá nyilvánította a kormány az élelmiszeripart, majd 2015-ben kidolgozta az ágazat stratégiáját, miután megállapították, hogy hatékonysága és jövedelemtermelő képessége alacsony.

Elmondta, hogy a fejlesztési összeget főleg a vidékfejlesztési program, valamint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program kereteiből biztosítják, de remélhetőleg később más forrásokból is sikerül még felhasználni.

A főosztályvezetője beszélt arról is, hogy egyre fontosabb szerepet kap a belföldi piac, amely nélkül nem működik az exportra történő termelés sem. Legfontosabb célnak nevezte, hogy a magyar fogyasztó jó minőségű és megfizethető árú élelmiszerhez jusson hozzá, valamint, hogy a termékek előállításában részt vevők is meg tudjanak ebből élni.

Laszlovszky Gábor az élelmiszerbiztonsági akciótervről elmondta, hogy az három pillérre épül: a minőségi szabályozásra, a hatósági fejlesztésre és a vásárlói szemlélet fejlesztésére.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: az agrárkamara komoly erőfeszítéseket fektet abba, hogy eloszlassa az élelmiszeriparról kialakult tévhiteket, valamint, hogy erősítse az élelmiszer-előállítás jó hírnevét. Hozzátette, hogy emellett szakmai nyomást gyakorolnak az áfa és a támogatáspolitika kialakítására.

A húságazatban a legnagyobb problémának látják, hogy sokszor nincs naprakész technológiai felkészültsége az ágazat résztvevőinek, ezért őket gyakorlatorientált szakmai képzéssel próbálják segíteni – fejtette ki.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai? (IV. rész)

2020. július 22. 04:36

A nagy területen gazdálkodó farmerek, a termelési körülmények változásához igazodva a közeljövőben várhatóan növelik keresletüket az önjáró burgonyakombájnok iránt.

Kihasználatlan potenciál rejlik a hazai zöldség- és gyümölcstermesztésben

2018. október 13. 03:17

A kertészet fejlesztése érdekében a zöldség-gyümölcs ágazatban meghatározó az alapanyag-termelés és -feldolgozás hatékonyságának javítása.

2021-től: Horizont Európa - Új uniós kutatási és innovációs keretprogram

2019. november 26. 09:30

A minél eredményesebb pályázatok érdekében az Agrárminisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Agrárinformatikai Klaszterrel együttműködésben 2020 első negyedévében konferenciát szervez, ahol a forrásszerzés gyakorlati lehetőségeit és eddigi tapasztalatait is bemutatják.

A John Deere cég új fejlesztéseket jelentett be az S700 kombájnok 2020. évi modelljeire

2019. július 4. 09:38

A John Deere cég ismertette az S700 kombájnok 2020. évi újdonságait: fejlett automatizálás, adat kezelés, szalmaelhelyezés.