Agrárközélet

420 millió forintos éves kerettel működik a Kárpát-medencei falugazdász program

MTI

Idén elindult a Kárpát-medencét lefedő falugazdász program, a hálózat működtetésére évi 420 millió forint kormányzati támogatás áll rendelkezésre - mondta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára szerdán, a VII. Kárpát-medencei összefogás fórumon, Budapesten.

Farkas Sándor köszöntő beszédében elmondta, hogy az összegből több mint száz külhoni szakember láthatja el fontos információkkal és a gazdálkodáshoz szükséges tanácsokkal a határon túl élő magyar termelőket. A falugazdászok munkájának eredményeként a külhoni mezőgazdászok bekapcsolódhatnak az anyaországi kül- és belkereskedelembe is, a támogatások által pedig megerősödhetnek a határon túli magyar gazdaságok – tette hozzá.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a gazdaság, mezőgazdaság támogatása fontos érdek. A jövő évi költségvetési törvényben 50 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdaságfejlesztési programok megvalósítására a Kárpát-medencében, a határon túli magyar régiókban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A kérelembeadás időszaka következik

2018. március 7. 08:59

Közel egy hónap múlva indulhat az egységes kérelmek beadása, és ebben újra komoly szerep hárul a kamarai falugazdászokra. A 2017-es támogatásokat várhatóan ez év március végéig kifizeti a kincstár.

Mától két hétig zárva lesznek a falugazdász ügyfélszolgálati irodák

2019. július 29. 14:33

A falugazdász ügyfélszolgálati irodák kéthetes szünetet tartanak: 2019. július 29. és 2019. augusztus 11. között zárva lesznek.

Biztonságosabbak lesznek a falugazdász-irodák

2020. március 30. 15:32

A kamara nyomon követi a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket, és törekszik arra, hogy a kérelmek beadásában közreműködő falugazdászok munkarendjét és munkakörülményeit is a folyamatosan változó előírásokhoz igazítsa.

Egy hónap múlva indulhat az egységes kérelmek benyújtása

2019. március 9. 10:05

46 jogcímre lehet majd támogatást igényelni, a feltételrendszer érdemben nem változik, csak néhány korrekcióval kell számolni.