Agrárközélet

4,4 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak tavaly novemberben

MTI

Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 4,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakkal összevetve. A növényi termékek ára 9,1 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 3,1 százalékkal csökkent - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 21,5, a kukoricáé 6,0 százalékkal.

A gyümölcsök ára 27,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 42,8, a szőlő ára pedig 9,0 százalékkal lett alacsonyabb. A körte felvásárlási ára csak 3,6 százalékkal, az egyéb friss gyümölcsöké átlagosan 17,3 százalékkal csökkent.

A zöldségfélék ára 37,9 százalékkal emelkedett. A paradicsom ára 12,3, a vöröshagymáé 68,7 százalékkal nőtt, az uborka 18,9, a fejes saláta 18,9 százalékkal, a sárgarépa 28,6, a karfiol 20,5 százalékkal, a fejes káposzta 65,5 százalékkal drágult.

A burgonya ára 38,7 százalékkal emelkedett.

Az élő állatok ára 1,3 százalékkal csökkent, ezen belül a sertésé 4,5 százalékkal, a vágómarháé 2,6 százalékkal visszaesett, a baromfié 1,0 százalékkal, a vágójuhé 5,3 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az állati terméke felvásárlási ára 6,6 százalékkal csökkent, ezen belül a tej ára 3,0, a tojásé 17,5 százalékkal esett tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Különleges zöldségnövények

2018. június 28. 09:35

Természetes a kíváncsiságunk. Egy idő után vágyunk is az újra. Szeretnénk új ízeket és színeket a tányérunkra, egy egyszerű reggeli szendvics mellé ugyanúgy, mint egy otthoni kerti sütögetésnél vagy gourmet-vacsoránál is. Az étkezéseink során páratlan gasztronómiai élményben gazdagíthatnak a különböző formában elénk kerülő zöldségnövények.

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.

Burgonya- és zöldségtermesztés tavaszi munkálatainak támogatása a megfelelő gépekkel

2019. április 11. 09:06

A burgonya és zöldségtermesztés tavaszi munkái területén elvárt a termesztés technológia igényeinek magas színvonalon megfelelő, de mindemellett költséghatékony gépek megléte, amelyek segítségével tartósan biztosítható a versenyképes, erős értékesítési háttér.

Több burgonyafeldolgozó leállt Nyugat-Európában

2020. április 8. 09:47

A gyárak inkább a fagyasztott termékek (európai) forgalmazására fókuszáltak, de attól tartanak, hogy az elkövetkező hetekben fokozatosan lassul az értékesítés, vele együtt a gyártás, mivel a hűtőtárolók megteltek.