Agrárközélet

60 milliárd eurót kell hatékonyan elkölteni az agráriumban 2018-ban

Agrofórum Online

Kompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi – a mezőgazdaságnak jutó forrásokat is tartalmazó – költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei.

A két társjogalkotó szerv közötti egyezség értelmében 2018-ban az unió 160,1 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 144,7 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege. A pénzeszközök nagyjából fele – kötelezettségvállalásokban 77,5 milliárd euró – az európai versenyképesség növelését célozza, például a gazdaság erősítésén, az oktatás javításán és a vállalkozások támogatásán keresztül.

Az európai mezőgazdasági termelők számára előirányzott támogatás összege 59 milliárd euró. Ezen felül 34 millió eurót különítettek el a fiatal gazdálkodók számára a fiatalok vidéki területeken való munkanélküliségének csökkentése érdekében.

Az európai parlamenti képviselők sikeresen megerősítették a Bizottság költségvetési javaslatán túlmenően azokat a programokat – Erasmus (oktatás; plusz 20 millió euró), Horizon 2020 (kutatás; plusz 70 millió euró) és a COSME (kkv-k támogatása; plusz 15 millió euró) –, amelyeket kulcsfontosságúnak tartottak a növekedés és a munkahelyteremtés szempontjából, és amelyek a széles körben elfogadott uniós prioritásokat tükrözték.

Végeredményben mind a bőkezűbb kiadási keretet indítványozó EP, mind pedig a hangsúlyt a takarékosságra helyező tanács engedett valamennyit, de a parlament többet. A három héten át tartó tárgyalások után elfogadott összeg a kötelezettségvállalások és a tényleges kifizetések szintjén is alacsonyabb az eredeti bizottsági indítványnál, azonban mindkét összeg magasabb, mint az idei büdzsében volt. Az alkut még formálisan is jóvá kell hagyni, az uniós parlamentnek és a tanácsnak erre két hete van.

– Minden eurót hatékonyan kell elkölteni és hozzáadott értéket kell teremteni Európa számára – mondta a büdzséről Günther Oettinger uniós költségvetési biztos.

– Nagy hangsúlyt fektetünk a foglalkoztatásra, a növekedésre és a biztonságra. Több pénz jut a fiatalok munkanélküliségének leküzdésére a leginkább érintett régiókban. Kidolgoztuk továbbá a kutatás, a kkv-k és az oktatás támogatását, amelyek a versenyképességünk sarokkövei – jegyezte meg Siegfried Mureşan európai parlamenti képviselő, a téma főelőadója.

(MTI/EP)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.

Továbbra is kiemelten támogatják az ökológiai gazdálkodást

2019. június 5. 12:33

Az ökológiai gazdálkodás támogatását a kormány a következő tervezési időszakban is kiemelt feladatának tekinti.

Gazdainfó: elérkezett a nitrát adatszolgáltatás ideje

2020. január 2. 11:36

Jön a Web-GN és a nitrát adatszolgáltatás beadási időszaka, változott a tanyafejlesztési program és a 2014-es és 2015-ös fiatalgazda pályázat is!

Agrártámogatások: vége a könnyű pénz időszakának

2020. február 14. 10:02

Az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig Magyarország a vidékfejlesztési forrásokat a mostaninál koncentráltabb rendszerben osztaná szét.