Agrárközélet

A betakarítási munkákat nem érinti a kamionstop

NAK/ITM

A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik. A kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon. A mezőgazdasági járművek más elbírálás alá esnek.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a július-augusztusban a kamionok szombaton 22 óra helyett már 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon. Ez nem érinti azonban többek között:

  • a termény betakarításhoz kapcsolódó áruszállításhoz, takarmányszállításhoz, mezőgazdasági munkagép vagy lassú jármű áttelepítéséhez használt, a kizárólag friss virágrakományt vagy élő növényekből álló rakományt szállító,
  • az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, valamint friss, nyers, nem fagyasztott, nem szárított, nem feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt, gabonát szállító,
    gépkocsikat, így a betakarítási munkálatok továbbra is folyhatnak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében foglaltak szerint a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik forgalmának korlátozását közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok indokolják. A kamionstop alkalmazása indokolt esetben felfüggeszthető. Az intézkedésre az utóbbi években az országos tisztifőorvos által elrendelt, magasabb fokú hőségriasztások adtak okot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai?

2020. április 8. 05:37

A kombájnoknál az igazi nagy változásokat az elektronikai és az infó-kommunikációs megoldások beépítése hozta magával, amely az üzemeltetést könnyíti meg, egyúttal nagyobb teljesítmény elérését és gazdaságosabb használatot tesz lehetővé.

Több hetes mélyponton maradtak a gabonaárak

2019. november 21. 08:56

A Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások okozta bizonytalansággal okolható részben a nagyobb lejtmenet a terményárakban.

NAK: az átlagostól elmaradó meggytermés várható idén

2020. június 13. 10:38

Az idei meggytermés, ha az időjárás a betakarítási szezonig nem szól közbe, nagyjából a tavalyi, szintén alacsony termésmennyiséggel egyezhet meg.

Főnövény-betakarítás: a szedés, kaszálás nem betakarítás!

2019. augusztus 25. 19:10

A MÁK tájékoztatása szerint a gazdálkodók tévesen értelmezik az egységes kérelemben a „Főnövény betakarítási időpontjának bejelentése” menüpontot. Az alábbiakban összefoglaljuk a helyes értelmezést.