Agrárközélet

A Corteva Agriscience kutatóközpontot nyit Szegeden

Agrofórum Online

A Corteva Agriscience, a tisztán mezőgazdasági profilú nemzetközi vállalat bejelentette, hogy hazai növénynemesítési és növényvédelmi kutatási képességeit - azok további fejlesztése mellett - szegedi kutatóközpontjában egyesítette, amely egy többféle növénykultúra tesztelésére és kutatására is alkalmas kutatóközpontként működik tovább. A központ így koordinációs feladatkört is ellát, biztosítva a Corteva Agriscience K + F munkacsoportjainak, hogy egymással együttműködve úttörő és egyben fenntartható mezőgazdasági megoldásokat fejlesszenek Európa és a világ termelői számára.

Az 1,9 millió dolláros beruházással létrejött, újonnan integrált szegedi kutatóközpont így a Corteva egyik legnagyobb, többféle növénykultúra tesztelésére és kutatására is alkalmas európai kutatóközpontjává lépett elő. Az új kutatóközpontban a jelenlegi 34 alkalmazott közül nyolc kutató a vetőmagnemesítéssel és a növényvédelemmel kapcsolatos innovációkra összpontosít.

A Szegeden működő növénynemesítő munkacsoport feladata a Corteva termékek kiváló genetikai állományán alapuló kukorica- és napraforgóhibridek nemesítése. A nemesítési munka célkitűzése magas terméspotenciállal és kiváló agronómiai tulajdonságokkal bíró hibridek fejlesztése, beleértve a hőstressz tűrő képességet is, amely a kontinentális Európában az egyik legfontosabb termékjellemző. A részleg korábbi növénynemesítési tevékenysége már számos piacformáló terméket eredményezett, többek között a Pioneer ExpressSun herbicid toleranciával rendelkező napraforgó hibrideket, magas olajtartalmú napraforgó vetőmagokat, valamint a piacvezető Pioneer Optimum AQUAmax kukorica termékeket. A részleg szülővonal tesztelési és vetőmag előállítási kutató munkája a Corteva szarvasi vetőmagüzemében folyó munkát is támogatják.

A mostantól Szegeden működő Növényvédő Szer Kutató-Fejlesztő munkacsoport (Integrated Field Science, IFS) új gyomirtó-, rovarölő- és gombaölő szer hatóanyagok, termékek, valamint csávázási technológiák és biológiai növényvédelmi megoldások kifejlesztésére koncentrál, melyeket széleskörű szántóföldi kísérletekben tesztel.

„Ez a lépés nagyon fontos mérföldkő a Corteva Agrisicence történetében, hiszen három jelentős K + F tevékenységet egyesítettünk annak érdekében, hogy a kutatók szoros együttműködésben fejleszthessenek kiváló termékeket a magyar és az európai termelők számára. Az integrációval olyan kreatív, az innovációt és a magas fokú operatív munkát támogató környezetet hoztunk létre, amely a korábban különálló egységekként működő részlegek szinergiájára épül. A nemrégiben bejelentett, 2030-ig szóló Fenntarthatósági Célkitűzéseknek megfelelően szilárd az elkötelezettségünk az innovatív és fenntartható mezőgazdasági megoldások kifejlesztése és alkalmazása iránt, ügyfeleink, fogyasztóink és az általunk kiszolgált közösségek érdekében” – mondta Abelardo De La Vega, a Corteva Agriscience európai növénynemesítő részlegének vezetője. „Ez magában foglalja azt, hogy a Corteva Agriscience által kifejlesztett minden új termékkoncepció megfeleljen a gazdálkodók és a fogyasztók által elvárt fenntarthatósági kritériumoknak, már azelőtt is, hogy a termékfejlesztés befejeződne”.

„A Corteva Agriscience küldetésének része, hogy a gazdálkodóknak olyan teljes körű megoldásokat kínáljon, amelyek maximalizálják a termelékenységet. Ezt támogatja a most létrejött egyesítés is, amely a tudományos szakembereink tudását és tapasztalatát egyesíti ezen célkitűzésünk értelmében” – tette hozzá Andreas Huber, a Corteva Agriscience EMEA Integrált Szántóföldi Kísérletek részlegének vezetője.

A szegedi kutatóközpont, a Növénynemesítés, valamint az Operatív működés vezetője Zala Anita. Az Integrált Szántóföldi Kísérletek tevékenységét (Integrated Field Science, IFS) pedig Perényi József irányítja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A BASF és a Corteva Agriscience licensz megállapodást kötött a Clearfield Plus technológia használatára napraforgóban

2018. szeptember 27. 13:56

A BASF és a Corteva Agriscience™, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója licenszszerződést kötött a Clearfield® Plus növénytermesztési rendszerre, amely világszerte új lehetőségeket kínál a napraforgó-termelőknek.

LumiGEN™ technológia: erősebb növényállomány, bőséges termés

2019. augusztus 22. 03:01

Az olajrepce, a kukorica és a napraforgó állományokra elérhető LumiGEN technológiák csökkentik a termesztési kockázatokat, és elősegítik a növények kezdetektől való erőteljes fejlődését.

Új vezetési struktúrát jelentett be a Corteva Agriscience™

2018. szeptember 19. 13:57

Az átalakítás optimalizálja a vállalat képességeit arra, hogy egy független és tisztán mezőgazdasági vállalatként növekedést és értéket biztosítson részvényesei, ügyfelei és munkavállalói számára.

Extrém száraz, meleg ősz? Nem működnek az alap gyomirtó szerek repcében? BELKAR™ A MEGOLDÁS!

2019. október 25. 05:17

2018 ősze soha nem látott hosszúságú és szárazságú volt. Akkor azt gondoltuk, ilyen egyhamar nem fog megismétlődni. Aztán 2019 majdnem lemásolta az előző ősz időjárását.