Agrárközélet

A csapadékvízzel való gazdálkodást is szabályozná a belügyminiszter törvényjavaslata

Agrofórum Online

A belterületi csapadékvízzel valamint az öntözővízzel való gazdálkodást is szabályozza az a törvényjavaslat, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek.

A belterületi csapadékvízzel valamint az öntözővízzel való gazdálkodást is szabályozza az a törvényjavaslat, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek.

A település belterületén a csapadékvíz elvezetését biztosító árkok fenntartása és a kapcsolódó vízi létesítmények üzemeltetése az önkormányzat feladata – mondja ki a parlament honlapjára felkerült javaslat. Ugyanakkor kivételt is tesz e szabály alól, mivel az országos közút, illetve a közforgalmú vasút víztelenítését szolgáló árkokat, csatornákat és egyéb vízelvezető létesítményeket a közút-, illetve a vasút fenntartója köteles rendben tartani.

A klímaváltozás megköveteli, hogy a mezőgazdasági termelők egyre nagyobb területet öntözzenek. Ezért az öntözővíz továbbítását állami üzemeltetőnek kell végeznie. Ezért ha a vízügyi igazgatási szerv vizsgálata megállapítja, hogy van nem állami tulajdonban lévő, az öntözővíz-továbbítását akadályozó vízfolyás- vagy csatornaszakasz, úgy kezdeményezi a vízügyi hatóságnál a vízügyi igazgatási szerv üzemeltetőként, fenntartóként történő kijelölését. Amennyiben az öntözővíz továbbítását akadályozó vízi létesítmény tulajdonosa szerződést köt a vízügyi igazgatósággal a vízfolyás, csatorna üzemeltetésére és fenntartására, úgy a vízügyi igazgatóság a kijelölés iránti kérelmet visszavonja.

A víziközmű társulatoknál a szakmai ellenőrzést a jövőben a vízügyi igazgatóságok végzik. A törvényességi felügyeleti jogkör gyakorlása azonban továbbra is a cégbíróságok feladata marad.

A törvényjavaslat kitér a szemétszállító kijelölésére is. Az ideiglenes ellátásra történő kijelölés az új hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötéséig tart, de legfeljebb a kormányrendeletben meghatározott időtartamra érvényes – áll a javaslatban.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A kútfúrás építési szabályai

2018. december 17. 07:34

A fúrólyukba csak olyan csövezést szabad beépíteni, amely megfelel a fellépő terhelésekkel kapcsolatos szilárdsági követelményeknek és anyagának minősítése alapján igazoltan nem okozhatja a földtani közeg és felszín alatti víz szennyezését.

Itt az idő a szemléletváltásra a vízgazdálkodásban is

2019. március 23. 11:02

Az öntözés csak a magyar termőföld 2 százalékára terjed ki, ezért 2024-ig 100 ezer hektárral növelni kell az öntözhető területek nagyságát.

Tovább folytatódik a hazai öntözésfejlesztés

2019. április 12. 11:16

Az öntözés fejlesztése hosszú távon akkor lesz sikeres és a mezőgazdasági vízgazdálkodás akkor lesz fenntartható, ha a termelők gazdaságosan öntöznek.

A külkereskedelemben is húzóerő az agrárium

2019. november 29. 09:47

Magyarország külkereskedelmi többletének több mint felét az agrárium adja az idén, és ez azt mutatja, hogy az ágazat jó irányban, jól fejlődik.