Agrárközélet

A friss tej, a tojás és a baromfihús után újabb élelmiszerek áfája is csökkenhet

Agrofórum Online

A friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése egy hosszabb folyamat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklésének része - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nagy István – az egyik fővárosi Príma üzletben – elmondta: a folyamat tavaly kezdődött a sertés tőkehús áfájának csökkentésével 27-ről 5 százalékra, az idén pedig tovább folytatódott a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának 5 százalékra mérséklésével. (A baromfihús és a tojás 27-ről, a friss tej áfája pedig 18 százalékról csökkent 5 százalékra.)

A kormánynak az az érdeke, hogy az élelmiszeráfa-csökkenés, illetve az annak köszönhető alacsonyabb árak hosszú távon fennmaradjanak, ezért a mérséklés hatását a tárca ellenőrzi – húzta alá. Hozzátette: a minisztérium álságosnak tartja azoknak a baloldali pártoknak a véleményét, amelyek igyekeznek megkérdőjelezni az áfacsökkentés kedvező hatását, és próbálják azt eljelentékteleníteni, mondván, hosszú távon nem lehet fenntartani.

Az államtitkár megköszönte a kereskedőknek azt, hogy szándékuk szerint az áfa-csökkentés hatását egy az egyben érezni fogják a vásárlók. Emlékeztetett: a tavalyi áfa-csökkentés hatásával a termelők, a kereskedők és a vásárlók is elégedettek voltak. A sertéságazat éppen válságban volt, amikor az áfa-csökkenés bekövetkezett, aminek hatására emelkedett a sertés tőkehús fogyasztása. Emelkedtek a felvásárlási árak, stabilizálódott a sertéstenyésztők helyzete.

Nagy István reményét fejezte ki: a mostani áfa-csökkentés hatása hasonló lesz a baromfi és a tejágazatban is. Utalt arra, hogy az FM-ben gondolkodnak azon, hogy milyen további áfa-csökkentési javaslatokat tegyenek a kormány asztalára. Az MTI kérdésére az államtitkár közölte: az áfa-mérséklés a jövőben érintheti például a halat, a zöldséget és a gyümölcsöt, vagy a kenyeret is. Közölte még: a mostani áfa-csökkentés mintegy 25-30 ezer forintos éves megtakarítást hoz átlagosan a magyar családoknak.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint a baromfiágazat számára az áfa-csökkentés miatt az idei év sokkal jobban kezdődik, mint a tavalyi. A mostani lépés ugyanis korrigálta azt a versenyelőnyt, ami tavaly bekövetkezett a sertés tőkehús javára.

Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaköz Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: a szakmaközi szervezet korábbi javaslata a fogyasztói tejek – a friss, az ESL és az UHT – áfa-csökkentésére vonatkozott, amiből most a friss tej áfája mérséklődött.

A magyar fogyasztók évente mintegy 150-160 liter tejnek megfelelő tejterméket fogyasztanak átlagosan. Az elfogyasztott tej mennyiségének ugyanakkor csak mintegy 20 százaléka a friss tej, a fennmaradó 80 pedig az ESL és az UHT kategóriába tartozik. Ezért lenne fontos ezek áfa-csökkentése is, az idén vagy jövőre. Emellett a terméktanács szorgalmazza még a túró és tejföl áfájának a csökkentését is, mivel ezeket gyakorlatilag kizárólag magyar alapanyagból állítják elő.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a CBA- és a Príma-üzlethálózat a korábbiakhoz hasonlóan most is teljes mértékben továbbadja a vásárlóknak az áfa-csökkentésből származó árkedvezményt. Ennek hatására január 1-től csökkentek az üzletlánchoz tartozó boltokban a friss tej, a tojás és a baromfihús árai. A baromfihús és a tojás ára átlagosan 17, a friss tejé pedig mintegy 10 százalékkal alacsonyabb lett. Az árcsökkenés várhatóan a forgalom emelkedésével jár majd, amint az a sertés tőkehússal is történt a múlt évben – közölte a kommunikációs igazgató.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Zárt baromfitartást írtak elő a madárinfluenza miatt

2020. január 26. 13:31

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

Elfogadta az Európai Bizottság a brojlercsirkékre vonatkozó állatjóléti jelentést

2018. április 20. 06:40

Az EU világszinten is a brojlercsirke-piac jelentős szereplője - a globális termelés 11,3 százalékát adva -, az összes baromfihús-termelés 2014-ben 14,1 millió tonnát tett ki.

Bács-Kiskun megyei baromfitelepeken kellett intézkedni

2020. április 15. 10:01

Rendkívüli ellenőrzést tartott két Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Rekordteljesítményt érhet el a mezőgazdaság

2018. december 11. 08:05

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.