Agrárközélet

A határon túli magyarokról sem feledkezett meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Agrofórum Online

Konkrét célkitűzésük, hogy a közeljövőben a hazaihoz hasonló falugazdász rendszer kialakításához nyújtson segítséget a kamara.

Azon a sajtóbeszélgetésen, amelyről már tegnap olvashattak honlapunkon, a határon túli magyar gazdaszervezet ügye is szóba került.

Két évvel ezelőtt, ahogy akkor az Agrofórum erről beszámolt, a határon túli gazdaszervezetek vezetői és a NAK elnöke Győrffy Balázs aláírták azt a dokumentumot, amely az Egyeztető Fórum nevet viselte.

A fent hivatkozott sajtóbeszélgetésen arról érdeklődtünk, hogy mi történt, azóta.  Győrffy Balázs elmondta, hogy rendszeresen, de évente legalább két alkalommal találkoznak a kinti szakemberekkel, ahol az együttműködések, közös vállalkozások különböző lehetőségeit vitatják meg. Konkrét célkitűzésük, hogy a közeljövőben a hazaihoz hasonló falugazdász rendszer kialakításához nyújtson segítséget a kamara.

Kérdésünkre, hogy kiterjeszthető-e a kamarai tagság a határon túli gazdák számára is, az elnök kifejtette, hogy ez szerepel a távlati célok között, de akkor válik esedékessé, ha valódi tartalommal lehet megtölteni, vagyis a határon túli gazdák is valamilyen formában igénybe tudják venni a kamara által nyújtott szolgáltatásokat.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Frissítették a KAP-kalkulátor adatbázisát

2020. január 17. 09:03

A benyújtott és elfogadott kérelmek feldolgozása még folyamatban van, így az összegek végleges értéke várhatóan április végére realizálódhat.

Be kell jelentkezniük a szaktanácsadói névjegyzékbe az agrártanácsadóknak

2019. május 29. 09:33

Minden olyan szolgáltatónak be kell jelentkezni a NAK által vezetett szaktanácsadói névjegyzékbe, akinek az ügyfelei között agrártámogatásra jogosult személy vagy szervezet van.

Rendkívüli ügyfélfogadási rend az agrárkamaránál a koronavírus miatt

2020. március 15. 05:39

Közleményük szerint a NAK a napi működése során a lehető legkisebbre kívánja csökkenteni a koronavírus-járvány terjedésének lehetőségét, a személyes ügyféltalálkozások számát, ezzel is megóvva munkavállalói és a mintegy 400 ezer kamarai tag egészségét.

Lázadnak a tejtermelők - 135 forint egy liter a Penny-ben

2019. március 22. 08:38

A Penny Market Kft. – többszörös előzetes egyeztetés ellenére – drasztikusan alacsony, 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet 2019. március 21-én, az üzletlánc ezzel a lépéssel a hazai tejfeldolgozóknak és tejtermelőknek hosszabb távon is jelentős károkat okozhat.