Agrárközélet

A hétvégi esőzések ellenére sem enyhül a meleg

Agrofórum Online

Fokozódik a kánikula, 36, 37 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

A tartós hőség miatt péntekre Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adott ki másodfokú, míg a fővárosra és Pest, valamint Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
   
Az előrejelzés szerint pénteken többórás napsütés valószínű. A minimumhőmérséklet 17-22 fok között valószínű. A nappali maximumok általában 30-36 fok között alakulnak, de északnyugaton kissé hűvösebb is lehet.
   
Szintén péntekre csaknem az egész országban a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki. Veszélyjelzésükben azt írták: péntekre virradó éjszaka északnyugat felől egy front éri el Magyarországot.
   
A megerősödő északnyugati szél mellett elsősorban a Dunántúl nyugati és északi részén helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Napközben kiemelten a Duna-Tisza közén, az Alföld középső részén és az Északi-középhegységben elszórtan valószínű intenzív zivatarok kialakulása.
   
Néhol heves zivatar is kialakulhat rövid idő alatt 30-40 milliméter körüli csapadékkal, nagyobb méretű jéggel és 70-90 kilométer/órás szélrohammal. Az Alföldön kialakult zivatarok kelet, északkelet felé áthelyeződve estére gyengülhetnek. Késő délután, este ugyanakkor nyugaton, illetve a Dél-Dunántúlon labilissá válik a légkör és intenzív zivatarok is kialakulhatnak.
   
Szombaton napos és – főként a déli óráktól – erősebben gomolyfelhős időszakok egyaránt lesznek. Bárhol kialakulhat zápor, zivatar. A változó irányú szél zivatar környezetében viharossá is fokozódhat. A leghidegebb órákban 16-22 fok lehet. Napközben 32-36 fokig melegszik a levegő.
   
Vasárnap sok napsütés várható, zápor, zivatar elszórtan alakulhat ki. Zivatarok környezetében továbbra is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 18-23, a legmagasabb hőmérséklet 32-37 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A hőség az állatokat és a növényeket is megviseli

2018. augusztus 8. 10:21

A forróságot nem csak az állatok viselik nehezen. Ilyenkor gyakran száraz légköri aszályok alakulhatnak ki, amelyek a növényeket sem kímélik. Ugyanis egyre több elszáradt, megperzselődött növényt látni.

Mínusz 18,6 fok - Megdőlt az idei téli hidegrekord

2019. január 8. 17:10

Megdőlt az idei téli hidegrekord, kedden mínusz 18 foknál hidegebbet is mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Drágul az idei cseresznye a kevesebb termés miatt

2019. május 31. 08:02

Akár 10 ezer tonna alá is csökkenhet idén a cseresznyetermés az átlagos, éves 12-15 ezer tonnához képest, így annak fogyasztói ára az átlagárhoz képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet.

Agrometeorológia: sokfelé megcsordult Vince – kedvezően alakul az időjárás

2018. január 22. 15:38

Mezőgazdasági szempontból kedvező hétre számíthatunk: sem nagy, károsító hideg, sem tartós nagyon enyhe idő nem várható és a száraz időben a déli területeken meglévő belvizes helyzet is javulni fog, csapadékra pedig jelenleg nincs szükség.